Kövesse Facebook oldalunkat!

A magyar grafikáé lesz a főszerep a BÁV február 13-i aukcióján, amelynek 231 tétele között olyan művészek alkotásai szerepelnek, mint Barabás Miklós, Boromisza Tibor, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Czóbel Béla, Mednyánszky László vagy Egry József.

A kortárs művészeket az árverésen többek között az Iparterv-csoport neoavantgárd képzőművészei és a nemzetközileg is ismert Maurer Dóra mellett ef Zámbó István munkái képviselik – közölte az aukciósház az MTI-vel.

Az árverésen Boromisza Tibor kikötőt ábrázoló akvarellje 28 ezer forintról, egy téli tájképe 55 ezer forintról indul, Barabás Miklós kisméretű akvarell portréja pedig 480 ezer forintos kikiáltási áron szerepel a tételek között.

Aba-Novák Vilmosnak hét grafikájára lehet majd licitálni, amelyek közül a rézkarcok 30-75 ezer forint közötti, míg a szabadkézi tusrajza 220 ezer forintos árról indul.

Gulácsy Lajos a Szerelem Na’Conxypanban című vegyes technikával készült erotikus rajza 780 ezer forinttal az árverés legdrágább tétele lesz, de az itáliai emlékeit megörökítő ceruzarajzához akár már 95 ezer forinttól is hozzá lehet majd jutni.

Czóbel Béla, Mednyánszky László, Szőnyi István, Egry József, Kádár Béla, Scheiber Hugó egyedi rajzaira és akvarelljeire, Patkó Károly és Uitz Béla rézkarc-kollekcióira, valamint Gross Arnold színes grafikáira is kedvező kikiáltási ártól lehet licitálni.

Az élő kortársak közül az elmúlt évben ef Zámbó István volt a legkedveltebb a BÁV-nál, festményei három alkalommal is megközelítették a kétmillió forintot. A grafikai árverésen a gouache technikával készített Lakatlan szívek és Dali elégett gyufaszállal című szürreális alkotásait lehet megvásárolni 100 ezer forinttól.

Az idén ötvenéves jubileumukat ünneplő Ipartervesek csoportját mások mellett Hencze Tamás Kalligráfiája, valamint Lakner László és Nádler István rézkarcai képviselik. Major János Cynthia kacsája című vegyes technikával készült grafikája a művész korabeli technikai kísérleteinek egyfajta összefoglalója. Az alkotás 40 ezer forintról indul.

Az árverés zárótétele Maurer Dóra a Szélben című rézkarca lesz, amely 120 ezer forint kikiáltási áron szerepel a tételek között, de a művész absztrakt triptichonjára is lehet majd licitálni.

A grafikákat február 11-ig ingyenes aukciós kiállításon lehet megtekinteni a BÁV Apszistermében.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...