Kövesse Facebook oldalunkat!

Szuggesztív előadásmód, mély érzelmekkel teli dalok, egy jelenség az érzékiség és az indulat határán. Az angol és magyar nyelvű dalokat egyaránt szerző ZÓRA közvetlen, spontán színpadi jelenlétével a saját világába invitálja a legtávolabb ülő nézőt is.

A közösségi médiákban többmilliós lejátszást elérő felvételei sikerét hamar követték teltházas koncertek. Legközelebb az énekesnőt a Várkert Bazárban hallhatjuk két estén is. A nagy érdeklődésre való tekintettel most először ráadáskoncerttel is készül október 15-én, hiszen az előtte való estére pillanatok alatt keltek el a jegyek, mely szintén az alig két éve feltűnt dalszerző népszerűségét bizonyítja. Nyáron megjelent új dala mellett a közönség kedvencei is felcsendülnek majd az este folyamán. Éljük át együtt azt a mámort, amit ZÓRA teremt a színpadon!

Zenéje az avant-pop, az alternatív és filmes hangzásvilágok körül forog, folyamatosan feszegetve a műfaji határokat. Nem számít, hogy önmagát kíséri zongorán vagy zenészekkel lép fel, ZÓRA pillanatok alatt belopja magát az emberek szívébe.

A Los Angelesben és Magyarországon élő énekes-dalszerző Urbányi Zóra, 2021-ben Kollár-Klemencz László Iszom a bort című dalának nagysikerű feldolgozásával hívta fel magára a figyelmet, majd ugyanebben az évben megjelent első saját magyar nyelvű dala, a Mámor. ZÓRA 2022-ben Fonogram-díjat kapott, az év felfedezettje kategóriában idén pedig a Forbes magazin beválogatta a “30 sikeres magyar 30 alatt” listájába.

További részletek: www.varkertbazar.hu

Fotó: Várkert Bazár

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...