Agilis módszertan, női projektvezetés: tudd meg hogyan lett sikeres az E-kárbejelentő!

A MABISZ által, az Allianz Hungária kiemelt támogatása mellett fejlesztett elektronikus kárbejelentő alkalmazás mögött egy lelkes projektcsapat áll, amely szakmai tudásának legjavát beleadva dolgozott a megvalósításon.

Ne csak biztosítással védd a kocsidat, parkolj tavasszal is garázsban!

Több mint 80 ezren váltottak biztosítót a tavalyi év végi KGFB kampányban, miközben a CASCO biztosítások száma csak lassan emelkedik a MABISZ statisztikái szerint. Vajon hogyan óvhatjuk-védhetjük még jobban az autónkat, milyen lehetőségek vannak még a biztosítás mellett?

A gépjárműkárok mellett másfajta károkat is bejelenthetünk elektronikusan

Lassan egy hónapja, hogy elindult a MABISZ által a gépjárműkárok bejelentéséhez fejlesztett okostelefonos alkalmazás, azonban nem ez az egyetlen megoldás a piacon, amivel elektronikusan károkat jelnethetünk be.

IT innovációk a magyar Allianznál II. rész: Okos kárrendezési megoldások

Jól teljesít a kárrendezés innovációjában az Allianz Hungária, az elmúlt évben rengeteget foglalkoztak olyan megoldásokkal, amelyek okos eszközök bevonásával teszik „könnyebbé” az életünket: mostanában éppen a kárrendezést.

Hideghívás vagy ajánlás? Hogyan dolgozzunk meleg címanyagból

A világ legsikeresebb pénzügyi tanácsadói ügyfélkörüket ajánlások útján bővítik. Hogyan lehetséges ez? Melyek azok a módszerek, amelyeket Magyarországon is sikeresen lehet alkalmazni? Sandro Forte, a világ vezető biztosítási trénere februárban Budapesten tart tréninget, ami most először publikusan kerül meghirdetésre, így bárki részt vehet rajta

IT innovációk a magyar Allianznál I. rész: Szoftverrobotok és más Y generációs okosságok

Azt beszélik, hogy a biztosítók le vannak maradva a pénzügyi szektor éllovasaihoz, a bankokhoz képest az IT fejlesztések és fintech megoldások területén. A biztosítások egy része hosszú időre szól, a dolgokat tehát át kellett gondolni, ergó ez sosem volt egy kapkodós szakma.

Ahhoz, hogy sikeres biztosítási tanácsadó legyél, szükséged van jól kitűzött célokra

Azok a pénzügyi és biztosítási tanácsadók, akik már régebb óta foglalkoznak személyiségfejlesztéssel, jól tudják, hogy a célok helyes kiválasztásának a későbbi sikerekben oroszlánrészük van.

LTP után: 10 gondolat, hogy miért éri meg TBSZ-t nyitni

Mindjárt itt az év vége, az LTP roham után sokan kutatnak a piacon a még elérhető államilag támogatott megtakarítási formák után. Okos megoldás lehet a Tartós Befektetési Számla (TBSZ), amin az elért hozamra nem kell a kamatadót megfizessük.

Adókedvezmények és állami támogatások, ezek maradtak az év végére

Sok ember fejében motoszkál a kérdés, hogy miként tudja majd fenntartani az aktív évek alatt megszokott életszínvonalat nyugdíjas korában. Vajon lesz-e elég fiatal, aki itthon marad, hogy fizesse a nyugdíjjárulékokat és mire elérjük a nyugdíjas korban ne kelljen a gyerekektől támogatást kérni.

Akár százezer forintnál is több adókedvezményt szerezhetünk az év végéig

Nyakunkon az év vége, ilyenkor megnövekedik az érdeklődés - és ezzel együtt az ügyfélforgalom is - a pénzügyi és nyugdíjtanácsadóknál. A lakástakarék rally után egyre nagyobb az igény a még elérhető különféle állami támogatások, adókedvezmények és adó visszatérítések iránt.

IDŐJÁRÁS

KIEMELT

SOKAN OLVASTÁK...

LEGFRISSEBB

INTERJÚK