Egy gazdag és gyenge unióként jellemezte az Európai Uniót a magyar kormányfő a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati zárónapján tartott előadásában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: az Európai Unióról az a benyomásunk alakulhat ki, hogy szorongás gyötri és bekerítve érzi magát.
Az Európai Unió jól látja magát, egy gazdag és gyenge unió, amely lázadozó világot lát maga körül, „zavaros lárma, régi sérelmek, sok éhes száj, óriási fogyasztás” – sorolta és kitért az Európába indulni készülő milliókra.
Rámutatott: a Nemzetközi Valutaalap országlistája azt jelzi 2030-ra, hogy az első tízből kiesik a ma még ott lévő Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, és a ma negyedik Németország a tizedik helyre csúszik vissza.
Ez a realitás – összegzett, hozzátéve: a félelem, a bekerítettség érzés az Európai Uniót az elzárkózás felé tereli, megijedt a versenytől. Az uniót egy kiöregedett boxbajnokhoz hasonlította, aki mutogatja a bajnoki öveit, de többet már nem akar bemenni a szorítóba. Mindebből egy gazdasági, politikai és kulturális gettóba való zárkózás következik – mondta a kormányfő.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.