Kövesse Facebook oldalunkat!

Változékony, időnként szeles, de alapvetően enyhe idő lesz a jövő héten, több helyen 15 Celsius-fok fölötti csúcshőmérsékletek is előfordulhatnak és kisebb esők, záporok is lehetnek. A hét elején még többfelé kisüthet a nap, de a hét végén már inkább erősen felhős időre kell számítani és megszűnnek az éjszakai fagyok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Kedden a délnyugati részeken többnyire derült lesz az ég, míg északkelet felé haladva felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél.

  • Hajnalban mínusz 1, plusz 7, kora délután 11, 17 fokra számíthatunk.

Szerdán hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Napközben az ország északkeleti harmadában erősen felhős idő valószínű, míg délnyugaton eleinte túlnyomóan derült lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Az északkeleti harmadban kisebb eső, zápor előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.

  • A hajnali mínusz 1, plusz 5 fokról 8 és 15 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön erősen felhős idő valószínű, de az ország délkeleti felén szakadozottabb is lehet a felhőzet. Elszórtan – elsősorban a Dunántúlon – eleredhet az eső, zápor. A keleti szelet több helyen élénk lökések kísérik.

  • A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, a csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.



Pénteken erősen felhős időre kell számítani, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél.

  • A hajnali 0, plusz 7 fokról 7 és 16 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szombaton erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik.

  • A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a maximum 9 és 16 fok között valószínű, délnyugaton mérhetik a magasabb értékeket.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik.

  • Hajnalban mínusz 1, plusz 6, kora délután 6, 16 fok valószínű, az északi, északnyugati részeken lesz a hidegebb, míg délkeleten enyhébb az idő.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...