A Magyar Nemzeti Bank hétfőn engedélyezte a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének záró lépését, ezzel az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. április 30-án összeolvad és MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését – közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a fúzió után a tisztán magyar tulajdonú nagybank csaknem 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszegével az ország második legnagyobb pénzintézete lesz.
Az egyesülést követően a korábbi MKB Bank és Takarékbank fiókok arculata több lépésben megváltozik, és az év során egyre több ponton találkozhatnak majd az ügyfelek az MBH Bank arculatával.
Közölték: a Magyar Bankholding a Takarékbank csatlakozásáig a belső működést harmonizálja, emellett folyamatosan fejlesztik és egységesítik az informatikai rendszereket.
A közleményben Egerszegi Ádám, a Magyar Bankholding transzformációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese úgy vélte, hogy a régióban is példátlan fúzió folyamat lezártával egy integrált és élvonalbeli nagybank előnyeit élvezhetik majd a fogyasztók, amely egységes termékportfóliót és még modernebb országos fiókhálózatot kínál.
A közlemény szerint a Magyar Bankholding tagbankjai több szegmensben is piacvezetők: a mikro-, kis- és középvállalatok hitelezése, az agrár- és élelmiszeripar mellett a lízing piacon.
A bankcsoport több mint 1,5 millió lakossági és 300 ezer vállalati ügyfelet szolgál ki, az ország legnagyobb fiókhálózatával rendelkezik, munkavállalóinak száma a 10 ezret közelíti.
A Magyar Bankholding az ügyfeleket érintő legfontosabb változásokról hamarosan tájékoztató kampányt indít – írták.
Nyitókép: Biztosító Magazin.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.