Állatkínzás bűntette miatt egy év két hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki agyonverte a kutyáját egy hajdú-bihari településen – tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
Dobó Dénes közlése szerint a vádlott 2021. november 21-én délután otthonában, a családja által tartott körülbelül két és fél hónapos keverék kutyát kézzel fejen csapta majd kidobta az udvarra. A férfi ezután az állatot indokolatlanul tovább bántalmazta és nagy erővel hasba is rúgta. A kutya hátsó két lábát ezután a vádlott megfogta, majd felemelte az ebet és a betonjárdához vágta.
A vádlott cselekménye miatt a négylábú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a bántalmazást követően egy óra múlva elpusztult. Az eljárás során megállapították, hogy a férfi az állatnak az átlagosat lényegesen meghaladó, különös szenvedést okozott.
A vádlott a bírósági tárgyaláson elismerte a tettét, elmondása szerint azért rúgta agyon a kutyát, mert idegesítette, hogy az állat férges, bejárt a házba és odament a gyerekhez.
Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.
Nyitókép: Unsplash.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.