Kövesse Facebook oldalunkat!

Egyre többen keresik a válságálló befektetéseket, az arany iránti bizalom az alacsonyabb kockázatú befektetésekre vágyók körében még mindig töretlen – közölte a BÁV Zálog hétfőn az MTI-vel a legfrissebb adatai alapján.

Kiemelték, szeptember közepéig 40 százalékkal nőtt az értékesített aranytömbök mennyisége az előző év hasonló időszakához képest, és megközelítette a 2 milliárd forintot, a tavalyi forgalom valamivel több, mint 1 milliárd forint volt.

Ismertetik, hogy a befektetési célú aranytömbök (BCA)értékesítése már júniusban meghaladta az 51 kilogrammot, szeptember végére pedig már 72 kilogrammnál járt az itthon eladott 999,9 ezrelék tisztaságú nemesfém mennyisége. Emellett az aranyékszerek forgalma is jelentősen nőtt a tavalyi és az idei év hasonló időszakait vizsgálva.

Dandé Imre, a BÁV Zálog igazgatója a közleményben ismertette: pénzügyi krízis esetén az arany az egyik legbiztonságosabb, a fizetőértéket megőrző befektetés, a kilábalási időszak kezdetétől pedig az első olyan eszközök között van, amelyek jó eséllyel számítanak értéknövelő befektetésnek. Hozzátette: hosszabb távon mindenképp az arany árfolyamának emelkedésére számítanak.

Az arany világpiaci ára az 1650-1900 dollár közötti sávban mozgott unciánként (31,1 gramm) az elmúlt egy évben, ez alól az orosz-ukrán háború kitörését követő hetek jelentettek kivételt, amikor a bizonytalan helyzetben hirtelen megugrott az árfolyam, és 2000 dollár fölé is került a jegyzés.

A befektetési célú aranytömbök hazai árát a dollár árfolyama is befolyásolja, hiszen ára ahhoz kötött, tehát megvásárlásától kezdve már véd a további esetleges devizaárfolyam-változás kedvezőtlen hatásaitól, ami a jelenlegi inflációs környezetben, a recessziós félelmek közepette növeli a népszerűségét – hívták fel a figyelmet a közleményben.

Nyitókép: BÁV.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...