Kövesse Facebook oldalunkat!

Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Banka Magyarországon határon átnyúló szolgáltatóként működő NOVIS biztosítónál, elsősorban a társaság panaszkezelési és ügyféltájékoztatási gyakorlatát, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályoknak való megfelelést ellenőrzik.

A közleményben felidézték, hogy az MNB korábbi lépései megakadályozták a NOVIS hazai ügyfélkörének bővülését, ennek megfelelően a pozsonyi székhelyű biztosító mintegy három éve nem köthet új biztosítási szerződést Magyarországon. A társaság korábbi éves jelentései szerint ugyanakkor az elmúlt években több ezer magyar ügyfél mintegy 20 milliárd forintnyi biztosítási díjat fizetett be a NOVIS biztosítónak. A meglévő magyarországi ügyfeleknek célszerű folyamatosan tájékozódni a NOVIS helyzetéről – hívta fel a figyelmet a jegybank.

Az MNB emlékeztetett: a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) tavaly áprilisi határozata szerint a biztosító 2019. december 31. és 2020. augusztus 30. között nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően, hanem a nyilvántartott ügyfélszámla egyenlegénél kisebb mértékben fektette be szlovákiai és határon túli ügyfelei befizetett biztosítási díjait. Az NBS kötelezte a NOVIS biztosítót, hogy az érintett befektetési életbiztosítási (unit-linked) szerződések teljes biztosítási díját a szerződési feltételek szerint, körültekintő módon fektesse be.

Az NBS ezt megelőzően 2020 novemberében ideiglenes intézkedésében jelentősen korlátozta a NOVIS biztosító szabad rendelkezési jogát saját eszközei felett. Nem sokkal korábban, 2020 szeptemberében pedig az NBS ideiglenes intézkedést hozott a pozsonyi biztosítóval szemben, amely szerint annak havonta kell értékelnie és jelentenie tartalékainak megfelelőségét, és azok elégtelensége esetén nem értékesíthet újabb szerződéseket.

A NOVIS üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi felügyeletét az uniós jogszabályok alapján alapvetően a Szlovák Nemzeti Bank láthatja el, de az MNB a magyar ügyfelek érdekeinek védelmében jogosult fogyasztóvédelmi vizsgálat lefolytatására és szükség esetén fogyasztóvédelmi intézkedés meghozatalára – jelezte a jegybank.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...