Kövesse Facebook oldalunkat!

Meglehetősen ellentmondásosra sikeredett egy Észak-német pásztor akciója, aki az oltakozást akarta népszerűsítEni, azzal, hogy birkákból formázott fecskendőt egy mezőn, majd mindezt a levegőből lefényképezte. A pásztor talán a nyájimmunitásra szerette volna felhívni a figyelmet, de az üzenet erősen megosztó lett. Egyesek inkább úgy vélik, hogy a mezőn rögtönzött „performansz” inkább birkáknak láttatja az oltottakat, mintsem a „nyájimmunitásra” hívja fel a figyelmet. Az oltatlanok körében mindez persze csak további olaj a tűzre.

A német kormány a felgyorsított oltakozást tette elsődleges prioritásának a fertőzések legújabb hullámának visszaszorítása érdekében – számolt be az AP hírügynökség.

Wiebke Schmidt-Kochan – az állatok gazdája – több napot töltött a birkák tréningezésével, de végül azt mondta, nem volt nehéz megoldani a dolgot:

Az állatokat egy nagyjából 100 méter hosszan fecskendő alakban rendezték el egy Hamburgtól délre fekvő mezős részen.

Előzőleg fecskendő alakban kenyérdarabokat szórtak ki, amiket a birkák és kecskék hamar felfaltak, amikor kiengedték őket.

Hanspeter Etzold az akció szervezője elmondta, hogy olyan embereket céloznak meg, akik még haboznak beadatni az oltást:

A juhok nagyon szimpatikus állatok – talán jobban át tudják adni az üzenetet.

 – mondta.

Az oltatlanok ugyanakkor értetlenül állnak az akció elött, úgy vélik a szerevezők explicit módon is birkákhoz hasonlítják az embereket.

KORÁBBAN ÍRTUK

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...