Kövesse Facebook oldalunkat!

Felkészült a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a napokban várható újabb havazásra, ónos esőre; a közútkezelő a síkosságmentesítő és hóeltakarítási munkálatait egy youtube-videóban is bemutatja – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan először a gyorsforgalmi hálózaton, majd a főutakon, a településeket összekötő mellékutakon, illetve a bekötőutakon dolgoznak, amíg indokolt. A 32 ezer kilométeres hálózaton 915 munkagéppel dolgozik a közútkezelő, a téli üzemmód november 10-i kezdete óta csaknem 18 ezer tonna útszóró sót és 1,7 millió liter kálcium-klorid oldatot juttatott ki. További majdnem 140 ezer kilométer belterületi út az önkormányzatokhoz tartozik, míg az M5-ös és M6-os autópályákat koncessziós társaságok, a budapesti utakat pedig a fővárosi és kerületi önkormányzatok kezelik – tették hozzá.

A Magyar Közút a youtube-csatornájára feltöltött videóban felhívta a figyelmet a téli gumikra, valamint az időjárási viszonyokhoz alkalmazkodó közlekedésre. A következő napokban ismét lehet csapadék, a közlekedőktől ezért azt kérik, hogy tájékozódjanak az Útinform honlapján és ügyfélszolgálatánál a forgalmi helyzetről, valamint a várható látási és útviszonyokról.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...