Közfelkiáltással Aliser Uszmanovot választotta meg elnökké a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) lausanne-i kongresszusa – az üzbég születésű 68 éves orosz sportvezető a negyedik ciklusát kezdi meg.
Oroszország egyik laggazdagabb embere
A tisztet 2008 óta ellátó Uszmanov megbízatása eredetileg tavaly novemberig élt volna, de a koronavírus-járvány miatt a tisztújítást egy évvel elhalasztották. A megnyújtott olimpiai ciklus után csak Uszmanov jelentkezett a posztra.
Megválasztását követően úgy fogalmazott – amint az a FIE közleményéből kiderül -, hogy
A sportág erősebb, mint valaha, a fejlesztési programok révén dinamikusan nőtt, és a népszerűségét is sikerült növelnie.
Külön kiemelte, hogy az idei, tokiói olimpián volt először teljes a program, azaz mindegyik fegyvernemben a férfiaknál és a nőknél is rendeztek egyéni és csapatversenyt is.
Dilbar – a világ egyik legnagyobb privát jachtja
Alisher Uszmanov, Oroszország egyik leggazdagabb embere, így nem meglepő, hogy övé az egyik legnagyobb jacht is a Francia Riviérán. A hajónak egyébként saját, vásárolt kikötőhelye van Antibes-ben.
- A jachtot a német Lürssen cég építette, amely ebben a műfajban olyan, mint a Rolls-Royce az autóiparban.
- A hajón 36 vendég számára van fekvőhely 20 kabinban, a kiszolgálásról pedig 96 fős személyzet gondoskodik.
- A Dilbar 156 méter hosszú, 24 méter széles és 6 métert merül; vízkiszorítása közel 16.000 tonna.
- A meghajtásról 2db Wartsila dízel-elektromos motor gondoskodik, összteljesítményük 40 ezer lóerő; az üzemanyagtartály – a motorok kapacitáshoz mérten hatalmas – egymillió-ötvenezer liter gázolaj fér bele.
És végül az egyik legizgalmasabb kérdés: Mennyibe kerül egy teli tank? 480 forintos literenkénti áron számolva, ez több mint ötszáz millió forint, de jó pár tartálykocsi is kell hozzá! Ha a legnagyobb négytengelyes tartálykocsival számolunk – aminek a kapacitása 30 ezer liter – akkor 35 fordulóra van szükség. A hajó építési költségei bár nem ismertek, de egyes pletykák szerint 600 millió dollár (195 milliárd forint) körül lehetett 2016-ban, amikor vízre bocsájtották.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.