Kövesse Facebook oldalunkat!

Szeptember 12-én ismét kifutnak a balatonkenesei kikötőből a hagyományos Gépjármű Regatta vitorlásverseny hajói. Az esemény főszponzora immár második éve a világ egyik legnagyobb asszisztencia-szolgáltató cége, az Europ Assistance hazai leányvállalata, az Europ Assistance Magyarország.

Idén is lesz Gépjármű Regatta

A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő versenyre az Europ Assistance Magyarország üzleti partnereit, autógyártókat, gépjármű-importőröket, értékesítőket, gumigyártókat, üzemanyag-forgalmazó és alkatrészgyártó, bérautó-kölcsönző cégeket, illetve energiaszolgáltatók, bankok, biztosítók, brókercégek és lízingcégek képviselőit várja.

A hagyományosan tavasszal, leginkább májusban rendezett vitorlásverseny a pandémiás helyzetre való tekintettel idén szeptember közepén száll vízre.

Az társaság egy több éves szerződés keretében vállalta, hogy az elkövetkezendő években kiemelt támogatója lesz a nagy múltú versenynek. Az esemény szervezője Litkey Farkas: tizenháromszoros Kékszalag győztes vitorlázó, többszörös magyar bajnok és soling világbajnok.

Az Europ Assistance Magyarország a tavalyi évben szerepelt először az esemény fő támogatójaként, mint az esemény névadó szponzora: 2019. májusában 150 fő vett részt a versenyen, 23 hajó startolt el, győztesként pedig a Ford Solymár csapata ért célba.

Az Europ Assistance Magyarország több mint húsz éve van jelen a hazai piacon

A gépjármű asszisztencia szolgáltatások mellett az utazási, az egészségügyi és az otthoni asszisztencia szolgáltatások területén is a hazai piac egyik legnagyobb szolgáltatója. A cég 2019-ben 256 ezer esetben sietett ügyfelei segítségére.

  • A legtöbben, több mint 140 ezren valamely egészségügyi probléma miatt fordultak a szolgáltatóhoz – ez tette ki az összes eset 55 százalékát.
  • Valamely, az utazás során felmerülő vészhelyzet miatt 43 ezren kértek segítséget az Europ Assistance Magyarország munkatársaitól, míg gépjárművel kapcsolatos műszaki meghibásodás miatt 36 ezren telefonáltak.
  • Az elmúlt évben ugyancsak 36 ezren tárcsázták az Europ Assistance call-centerének telefonszámát valamely otthonnal, lakással kapcsolatos veszélyhelyzet elhárítása miatt.
  • A közelmúltban a cég önállóan is megjelent a hazai piacon egy a belföldi utazásokra szóló, komplex szolgáltatást nyújtó biztosítással.

Az idei év máshogy alakul

Az idei év némileg más képet mutat: a 2020-as esztendő eddig eltelt hónapjaiban az összes bejelentés 17,3 százaléka kapcsolódott az utasbiztosításokhoz, közel 83 százaléka pedig egészségügyi problémához. Gépjárművel kapcsolatos meghibásodás miatt az esetek több mint 96 százalékban belföldről telefonáltak az ügyfelek, s a hívások csupán mindössze 3,4 százaléka érkezett külföldről.

Elektromos autója van? Kössön rá biztosítást!

Az Europ Assistance Magyarország egyébként már rendelkezik saját autós termékkel is: az AutoSOS-sel elektromos autókra is köthető biztosítás, és digitális roadside szolgáltatást is nyújt (www.autosos.hu). Ahogy említettük, a közelmúltban a cég önállóan is megjelent a hazai piacon egy a belföldi utazásra szóló, komplex szolgáltatást nyújtó biztosítással, a RelaxSOS-sel, amelyhez autós kiegészítő biztosítás is köthető.

Az Europ Assistance igen szerteágazó tevékenységet végez világszerte, és Magyarországon is. Kiemelt területünk a gépjármű asszisztencia szolgáltatás, és az Europ Assistance Gépjármű Regatta verseny lehetőséget nyújt arra, hogy nemcsak egy jó ügy mellé álljunk, hanem hogy kötetlenebb formában találkozni tudjunk partnereinkkel, már meglévő és jövőbeli ügyfeleinkkel is.

– jelentette ki Kalmár László az Europ Assistance Magyarországért is felelős régiós vezetője.

Nyitókép: Unsplash / Illusztráció.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...