Kövesse Facebook oldalunkat!

A Dunántúlon és az északi tájakon szakadozottabb lesz a felhőzet, sőt az északnyugati tájakon éjszaka akár már nagyobb területen kiderülhet az ég, és pénteken már több órára is kisüt a nap.

Másutt jobbára erősen felhős vagy borult marad az idő, és inkább csak péntek késő délután kezd el érdemben csökkenni a felhőzet. A csapadékzóna fokozatosan az ország keleti, délkeleti tájaira korlátozódik, de arrafelé péntek estig több hullámban várható további – helyenként jelentős mennyiségű – eső, zápor, kezdetben akár zivatar is kialakulhat. Péntek este inkább már csak a délkeleti határnál eshet. A délkeleti szél jelentősen veszít erejéből, de a zivatarokat esetleg még kísérheti szélerősödés. Pénteken már csak időnként élénkülhet meg az északnyugatira forduló légmozgás.

  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 12 fok között alakul, de a derült, szélcsendes részeken egy-két fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 8 és 14 fok között változik.

A Kárpát-medence időjárását egy mediterrán ciklon hullámzó frontrendszere alakítja, így marad a jobbára borongós, szürke idő, többfelé kiadós csapadékkal.

Időjárási helyzet Európában

  • Európa középső harmadában mediterrán ciklon okoz változékony, mozgalmas időjárást, arrafelé több helyen hullik jelentős mennyiségű csapadék, például Dél-Olaszországban 102 mm-t is mértek. A ciklon előterében a Balkánon az átlagosnál jóval enyhébb az idő, helyenként a 25 fokot is meghaladja a hőmérséklet csúcsértéke.
  • Ezzel szemben az Atlanti-óceán fölött elhelyezkedő anticiklon, valamint az előbb említett ciklon közös áramlási rendszerében a kontinens északnyugati területeit több fokkal hidegebb levegő árasztotta el, és arra kevés helyen fordul elő csapadék.
  • A Kelet-európai-síkságon egy okklúziós front okoz felhősebb, gyakran csapadékosabb időt.

Nyitóklép: MTI / Illusztráció.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...