Hétfőtől kötelező a maszk, illetve az arcot eltakaró kendő vagy sál viselése a BKV járatain, a fővárosi boltokban és bevásárlóközpontokban, valamint csak így lehet igénybe venni a taxiszolgáltatásokat is 6 éves kor felett – közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel.
A csütörtöki fővárosi rendelet alapján április 27-étől, hétfőtől kötelező lesz maszkot, illetve arcot eltakaró kendőt vagy sálat viselni a közösségi közlekedés járművein, azaz a BKV járatain is.
Ez azonban nem vonatkozik a 6 éven aluli utasokra.
A BKV közölte, a kötelezettség azokra sem vonatkozik, akik olyan betegségben szenvednek, amely fizikailag megakadályozza a maszkviselést, vagy – az asztmájuk, illetve egyéb betegségük miatt – attól nehezebben lélegeznének, azaz romlana az állapotuk.
KORÁBBAN ÍRTUK
Az MTI kérdésére hozzátették: bár a rendelet szerint kifejezetten csak a hat év fölöttiekre vonatkozik a kötelezettség, a jogszabály értelmezése során irányadó, hivatalos indokolás külön is kitér arra, hogy
külön rendelkezés hiányában, objektív körülmények alapján értelemszerűen azoknak sem kell eltakarniuk száj- és orrnyílásukat, akik olyan testi fogyatékossággal élnek, illetve olyan betegségben szenvednek, hogy arra fizikailag nem képesek.
- A járművezetők számára sem kötelező a maszk viselése addig, ameddig biztosított, hogy másoktól kétméteres távolságban legyenek, tehát az „elsőajtós” kordonnal elzárt, zárt területen, illetve akkor, ha a vezetőfülkében tartózkodnak.
- Akkor azonban, ha a járművezető bármilyen okból az utasok közé megy, vagy a megállóban kilép a zárt vezetőfülkéből, már neki is kötelezően maszkot kell viselnie.
A BKV minden ágazatára továbbra is érvényes a szigorú takarítási normák betartása:
naponta fertőtlenítik az utasokkal érintkező felületeket és a vezetőfülkét.
Kitértek arra, hogy korábban is tettek lépéseket az utasok és dolgozóik védelmében, így szünetel az elsőajtós felszállás, kordonnal választották el a járművezetőket, folyamatosan védőfelszerelést biztosítanak a dolgozóiknak, és távmunkában dolgoznak azok a munkatársaik, akik számára ez megoldható. Az intézkedésekről ide kattintva lehet tájékozódni.
Nyitókép: Pexels.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.