Az elkövetkező két-három hét döntő jelentőségű lesz a koronavírus terjedése elleni küzdelemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormány tagjaival és a régiók vezetőivel tartott szerdai videokonferencián, amelyen újabb szociális, és gazdaságélénkítő intézkedéseket jelenttett be a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére.

Növelik az orvosok juttatását

Közölte, hogy a közvetlenül a koronavírus-fertőzötteket kezelő orvosok esetében negyedéven át 80 ezer, a felcserek és ápolók esetében 50 ezer, a kisegítő egészségügyi személyzet tagjai esetében pedig 25 ezer rubellel növelik a havi juttatást, 50 ezerrel megemelik mentőorvosok és 25 ezerrel a mentőautók személyzetének juttatásait is. Erre a célra a régióknak plusz 10 milliárd rubelt utalnak át. (A forint jelenleg mintegy 4,36 forintot ér).

A fertőzött páciensekkel dolgozó egészségügyi szakemberek a katonákénak megfelelő emelt biztosítási garanciákban részesülnek a szövetségi költségvetésből. A fertőzési osztályok 33 milliárd rubel kapnak további férőhelyek kialakítására, 23 milliárdot pedig orvosi felszerelés, egyebek között lélegeztető gépek és mentőautók beszerzésére.

KORÁBBAN ÍRTUK

Élénkítik a gazdaságot

Putyin kötelezte a régiók vezetőit, hogy minden eshetőségre dolgozzanak ki cselekvési tervet, és teremtsék meg annak feltételeit, hogy a vállalatok visszatérjenek a normális munkarendhez. Gyakorlatilag megtiltotta a régiók közötti határok lezárását az utasforgalom esetében is.

A kis- és középvállalatok számára további járulék- és adófizetési könnyítéseket hirdetett meg, a kormányt és a jegybankot pedig arra kötelezte, hogy öt napon belül dolgozzon ki újabb programot az üzleti szférának nyújtandó további támogatásokról.

Putyin hangsúlyozta a munkahelyeket megőrző vállalatok, a munkanélkülivé válók és a kisgyermekes családok támogatásának fontosságát, és gyakorlati intézkedéseket is bejelentett. Az orosz vezető szerint a bejelentett intézkedések végrehajtásához minden rendelkezésre áll:

a makrogazdasági helyzet stabil, az államadósság alacsony, és az ország az elmúlt évek során jelentős tartalékokat halmozott fel.

Ki kell bírni az önizolációt

Az elnök azzal a felhívással fordult az oroszokhoz, hogy feltétlenül bírják ki az önizolációt, mert a fegyelmezettségtől és a felelősségtudattól függ az áttörés a fertőzéssel való küzdelemben.

Drága barátaim! Minden elmúlik, ez is el fog múlni. Országunknak nem egyszer komoly megpróbáltatáson kellett átesnie: besenyők és kunok is marcangolták, de Oroszország mindennel megbirkózott. Legyőzzük ezt a koronavírusos fertőzést is. 

– hangoztatta.




Megugrott a fertőzöttek száma

  • Oroszországban egy nap alatt 1175-tel, 8672-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzések száma. Ez 15,7 százalékos növekedési rekordot jelent. Moszkvában 5841 fertőzöttet tartanak számon.
  • Az elmúlt egy nap alatt öten hunytak el a Covid-19 betegség következtében, a halottak száma 63. Eddig 580 gyógyulást regisztráltak. A szűrések száma meghaladta a 900 ezret, ebből csaknem 260 ezret a fővárosban végeztek el.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy még nem telt el elegendő idő a járványhelyzet dinamikájának megértéséhez, ezért korai még megnevezni a korlátozások határidejét

Veronyika Szkvorcova, a Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség vezetője kedden úgy nyilatkozott, hogy a tesztelések számának növelése mellett Oroszország 10-14 nap múlva érheti el a fertőzöttséggörbe csúcsát. A csökkenés valamikor június első harmadában vagy közepe környékén kezdődhet el, ha a folyamat forgatókönyve nem változik.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...