Kövesse Facebook oldalunkat!

Az unió nemcsak a bevándorláspolitikát rontotta el, hanem a gazdaságpolitikát is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hozzátette, az EU egyik legnagyobb gazdasága, a brit kilép az integrációból. A nyugat-európai és különösen a német gazdaság lassulása pedig azért probléma, mert a magyar gazdaság tőlük függ, a magyar export/import háromnegyede oda irányul. A nyugat-európai gazdaság lassulása hosszú távon Közép-Európa lassulásához vezet – fűzte hozzá.

A pénzügyminiszter értékelése szerint ugyanakkor a magyar gazdaság jól van, a harmadik negyedévi növekedés 5 százalék, ami háromszorosa az uniós átlagnak és dobogós helyet jelent az egész unióban.

A magyar kormány feladata 2020-ban a magyar gazdaság, a magyar munkahelyek és vállalatok védelme. A magyar gazdasági növekedés hátterében az adócsökkentés áll. A legfontosabb munkát terhelő adó, a szociális hozzájárulás például 2016 és 2019 között harmadával, 27 százalékról 17,5 százalékra csökkent. Ez 2600 milliárd forint többletet jelentett a magyar cégeknek, amelyek ebből finanszírozhatták a béremeléseket, anélkül, hogy versenyképességük csökkent volna. Jövőre egy százalékkal, 13-ról 12 százalékra csökken a kisvállalkozások adója. A kata lényege megmarad, ám fel kívánnak lépni az ellen, hogy egyre több munkáltató kényszeríti át ebbe az adózási formába munkavállalóját

– ismertette a pénzügyminiszter.

Miután 2020-ban az ideinél kevésbé nő a magyar gazdaság, a személyi jövedelemadó csökkentésének 2020 után lehet realitása – fűzte hozzá.

Az uniós támogatásokkal kapcsolatban a pénzügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország még egyetlen támogatást sem vesztett el, viták vannak az Európai Bizottsággal, ahogy sok más ország esetében is.

A jövőre 27 százalékra emelkedő lakásáfával kapcsolatban Varga Mihály arra hívta fel a figyelmet: a nagyvárosokban, főleg Budapesten túlárazottak az ingatlanok, de lassan megáll az árnövekedés.

A tervezett atlétikai stadionról szólva a miniszter megjegyezte: beruházásokra szüksége van a gazdaságnak, sajnálatos lenne, ha a csarnok építése elmaradna.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...