Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A Red Bull holland pilótája pályafutása során másodszor indulhat az első rajtkockából. Jól megy neki a mexikói pályán: tavaly és tavalyelőtt megnyerte ezt a versenyt, szombaton pedig egyedüliként került 1:15 perc alá.
Az időmérőn két Ferrari végzett a második, illetve harmadik helyen azután, hogy ezt megelőzően sorozatban ötször az olasz istállóé volt a pole pozíció. A második időt a monacói Charles Leclerc, a harmadikat a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel autózta.
KORÁBBAN ÍRTUK
Álom-e a papírmentes iroda? Bankok és biztosítók működését forradalmasítja IT megoldásaival az Innodox
Orosz Nagydíj: Vettel feladta, Hamilton nyert és növelte előnyét összetettben
Forma-1 Orosz Nagydíj: Leclerc ismét a pole pozícióban
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton – aki a pontversenyben az élen áll – negyedik lett. Mercedeses csapattársa, a finn Valtteri Bottas az utolsó körben, az utolsó kanyarban nekisodródott a pályát övező falnak és lebontotta autója bal felét.
Hamilton vasárnap megnyerheti pályafutása hatodik vb-címét, ehhez dobogóra kell állnia, és legalább 14 ponttal többet kell gyűjtenie Bottasnál.
A Mexikói Nagydíj vasárnap – közép-európai idő szerint – 20.10-kor kezdődik.
A teljes rajtsorrend
- 1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari) - 2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes) - 3. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes) - 4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Lando Norris (brit, McLaren) - 5. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) - 6. sor:
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
Nico Hülkenberg (német, Renault) - 7. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) - 8. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point) - 9. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas) - 10. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)
Nyitókép: Red Bull.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.