Kövesse Facebook oldalunkat!

Legfőképpen a személygépjármű üzletágban realizált jelentős növekedésnek is köszönhető, hogy a Pappas Auto Magyarország Kft. megerősítette pozícióját hazánk vezető autókereskedelmi vállalatainak sorában.

Üzleti eredmények, a csillag továbbra is ragyog

A 2017-es üzleti évet szuperlatívákkal záró Pappas Auto 2018-ban is jelentős növekedést ért el legfontosabb üzleti területein.

  • A személyautó- és haszongépjármű-üzletágban összesen 8226 új és használt autó értékesítésével a vállalat forgalma közel 7 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
  • A legnagyobb, 30 százalékos bővülést a személyautó-üzletág érte el. Ezen belül újra kimagasló, mintegy 24 százalékos növekedést realizált a Mercedes-Benz márka a személygépjárművek vonatkozásában, a legnagyobb fejlődés pedig a Jeep (76 százalék 2017-hez képest), illetve az Alfa Romeo (60 százalék 2017-hez képest) márkáknál mutatható ki.
Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – bmag.hu
  • A használt személygépjárművek értékesítése országos szinten 44 százalékkal emelkedett, a 2017 végén megnyitott Pappas Outlet pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket – a prémium minőségű használt járművek telephelye 33 százalékkal múlta felül az előzetes várakozásokat.
  • A szervizelt gépkocsik száma 7 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest, összesen több mint 72000 jármű kereste fel a vállalat márkaszervizeit.
  • A haszongépjármű-üzletág 2017-ben elért kimagasló, közel 50 százalékos növekedése után 2018-ra visszafogottabbak voltak az elvárások. Az összesen 2353 értékesített haszongépjármű mindazonáltal az ágazat magas színvonaláról tesz tanúbizonyságot.

A vállalat fejlődéséhez az előző évben az egyes telephelyeken végrehajtott stratégiai beruházásokon túl egy további lényeges tényező is hozzájárult: 

Kollégáink valamennyien rendkívül tapasztaltak. Munkatársaink nagy része két-három évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik, ezt adja tovább a fiatalabb generációnak.

nyilatkozta Pais József ügyvezető igazgató, majd megjegyezte, hogy a Pappasnál nem ritka, hogy egy-egy kollégáknak már a 20, vagy a 30 éves munkaviszonyát ünneplik. 

Pais József | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – bmag.hu

Az ügyfelek is elismerik a kollégák teljesítményét

Benedikt Margreiter pedig, aki 2019 óta Pais József mellett szintén ügyvezető igazgatóként erősíti a vállalat vezetőségét, hangsúlyozta:

Amennyiben egy vállalatnál a dolgozók jól érzik magukat, szeretik a termékeket, melyeket ők maguk értékesítenek, úgy teljesítményük ügyfeleink körében elismerésre talál, a fejlődés motorja pedig magasabb fordulatszámra kapcsolhat.

Ennek is köszönhető, hogy a dolgozók létszáma a 2018-as évben is emelkedett, így immár közel hatszázan dolgozbnak a Pappas Auto-nál.

Benedikt Margreiter | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – bmag.hu



Ügyvezetőváltás

A social media és az ehhez kapcsolódó digitális lehetőségek lényegesen erősebb szerepet töltenek be Magyarországon, mint Ausztriában. Ez az, amiben nagy potenciált látok annak érdekében, hogy ügyfeleinkkel még intenzívebb kapcsolatban lehessünk.

– jegyezte meg Benedikt Margreiter.

Pais József mellett 2019-től szintén ügyvezetőként dolgozó Benedikt Margreiter a Pappas Auto Magyarország Kft. eddigi fejlődését tökéletes alapnak tartja a vállalat további növekedéséhez. Már most kiemelte azokat a területeket, melyekre ügyvezetőként fókuszálni szeretne:

Jelentős a bővülés a magyar piacon

A magyar piac sokkal gyorsabban bővül, mint az osztrák vagy a német. Éppen ezért nagyon figyelnünk kell arra, hogy lendületben maradjunk. A vállalatunk csak akkor maradhat hatékony, ha a legjobbakkal dolgozunk, akik maguk is ragaszkodnak hozzánk. A nálunk kapható járművek tökéletesek. Ehhez kell nekünk hozzátennünk azt, hogy a vásárlás élménye is tökéletes legyen. Így lesz kerek a történet.

– hangsúlyozta az ügyvezető.

Benedikt Margreiter | Fotó: Kocsis Ferenc Árpád – bmag.hu

Elit klub, ahová a kollégák inkább hazajönnek, mint dolgozni 

A fentiek jegyében a Pappas-os kollégák sokkal inkább emlékeztetnek egy elit klub tagjaira: az udvarias és finom szakemberek odafigyelnek a szóhasználatra, az öltözködésre, a mozgásra.

Ez azért lehet így, mert ide nem dolgozni járnak, hanem szinte hazajönnek a kollégák. A Pappas vásárlók pedig ehhez a családhoz csatlakozhatnak, akár workshopokon vagy sportautós vezetéseken is részt vehetnek. Eközben a nagy hangsúlyt fektetünk az innovációra és a jövő közlekedési modelljeire. Egyre népszerűbb a car-sharing, éppen ezért egy olyan platform bevezetését tervezzük, amelyen az ügyfeleink megoszthatják majd egymással az autóikat

– mondta, hangsúlyozva, hogy az említett példán túl is egyre több lépést tesznek a digitalizáció irányába.

A szakemberhiány általános probléma

Az új ügyvezető ezzel együtt jelentős problémának tartja a vállalat jövője szempontjából a Magyarországon is fennálló szakemberhiányt. A megoldás kulcsát ennek kapcsán egy olyan, jól kialakított vállalati kultúrában látja, amely a kiválóan képzett dolgozók számára egyre fontosabb lehet. Benedikt Margreiter egy sportos hasonlattal élt:

Ez egy maraton, a felállás pedig a Pappas Auto Magyarország számára nagyon kedvező – melynek én személy szerint nagyon örülök.

Pais József ügyvezető, Kiss Norbert márkanagykövet és Benedikt Margreiter ügyvezető.  | Fotó: Pappas Autó

Mercedes-Benz modellújdonságok

A személygépjármű üzletág több modellújdonságot ígér a 2019-es évre, melyek közül kiemelkedő az új B-osztály, az új GLE és az új CLA és CLA Shooting Brake. Érkezik továbbá az új A-osztály Sedan. A márka az idei év második felére tartogatja igazi különlegességeit, mint az új Mercedes-Benz EQC modelljét. A Mercedes-AMG kínálata is bővül az új Mercedes-AMG A 35, Mercedes-AMG GLE 53 és Mercedes-AMG GT 53 4 ajtós Coupé modellekkel.

Kattintson a képre! Galéria nyílik

Mercedes-benz GLE 2019.
Mercedes-benz GLE 2019.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...