A K&H Biztosító tavaly 4,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami éves összevetésben 57 százalékos emelkedés – mondta Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója csütörtökön Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen a K&H Bankkal közösen bemutatták a biztosító múlt évi teljesítményét is.
A vezérigazgató elmondta: tavaly éves összehasonlításban a bevételek 18 százalékkal nőttek, míg a költségek a hatékonyabb működésnek köszönhetően csupán 3 százalékkal emelkedtek.
A bevételek növekedése a minden üzletágra kiterjedő dinamikus bővülésnek köszönhető, a legnagyobb mértékű növekedés a bankfiókokon és közvetítőkön keresztüli értékesítésben volt
– tette hozzá.
Nik Vincke közölte: a nem-életbiztosítási üzletág díjbevétele elérte a 36,7 milliárd forintot, ami 13 százalékos emelkedés az elmúlt évhez képest, a díjbevétel növekedése mögött elsősorban a gépjármű felelősségbiztosítás bővülése áll. Az életbiztosítási üzletágat erőteljes üzleti bővülés jellemezte, a “tisztán” kockázati termékek esetében a növekedés éves szinten 15 százalékos volt.
Beszámolt arról is, hogy a K&H teljesen digitális lakásbiztosítási folyamatot vezetett be, amelynek keretében az ügyfelek mindössze három kérdés megválaszolásával árajánlatot kaphatnak.
A vezérigazgató közölte: stabilizálódott a biztosító piaci részesedése, a nem-életbiztosítási díjbe
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.