Kövesse Facebook oldalunkat!

Az elmúlt években folyamatosan nőttek a hazai bérek a KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt 2018 novemberében, ráadásul az újabb két évre szóló bérmegállapodás, valamint a szociális hozzájárulási adó idei csökkenése újabb béremeléseket hozhat. Az OVB Magyarország véleménye szerint a családoknak a plusz bevételekből a fogyasztás bővülése mellett érdemes lenne olyan tartalékot képezniük, amivel felkészülhetnek a váratlan helyzetekre is. 

Magasabb fizetések, több bevétel. De vajon mire fordítjuk a többletet?

A KSH legfrissebb adatai alapján tavaly novemberben 10,4 százalékkal nőttek a keresetek, a 3,1 százalékos novemberi inflációval számolva pedig a reálbérek 7,1 százalékkal lettek magasabbak egy év alatt. Az idei év is kedvezően indult a családok számára, hiszen a minimálbér 149 ezer, a garantált bérminimum 195 ezer forintos szintje, valamint a kétgyermekes háztartásokra vonatkozó családi adókedvezmény emelése plusz bevételt hoz, amelyek nagy része a fogyasztás bővülésében mutatkozik majd meg leginkább.

Ez is érdekelheti:

  • Egyre több és több hitelt veszünk fel, van aki már halmozza őket

Az OVB Vermögensberatung Kft. felhívja a figyelmet arra, hogy

Érdemes lenne tudatosan, előre megtervezni, hogy mibe is fektetjük a fennmaradó összeget. Indíthatunk rendszeres megtakarítást, vagy ha már rendelkezünk ilyennel, növelhetjük a befizetendő havi összeget is, kellő pénzügyi tartalékkal felkészülhetünk szinte minden váratlan eseményre.

Kedvező ár-érték arányú termékek a piacon

Ha nem megtakarításon gondolkodunk, akkor választhatunk valamilyen biztosítást is, a hazai piacon sok jó ár-érték arányú terméket találunk, amivel megvédhetjük szeretteinket, ha történne velünk valami. A kockázati életbiztosítás például fontos anyagi segítséget nyújthat már életünkben is, halálunk után pedig az itt maradottaknak adhat pénzügyi biztonságot, hogy ne kerüljenek szorult helyzetbe egy bankkölcsön vagy a temetés költségei miatt. A biztosítás elsődleges szolgáltatása a haláleseti térítés, de választhatunk számos olyan kiegészítőt, amely akkor nyújt fedezetet, ha életben maradunk, de valamilyen egészségügyi probléma merül fel, például rokkantság. A díjat alapvetően az életkor és az egészségi állapot határozza meg.

Egy 30-40 év körüli családfenntartó már napi 100 forint körüli összeggel 5-10 millió forintos biztosítási védelmet szerezhet. Ha azt nézzük, hogy a minimálbérek ebben az évben több mint nettó 7 ezer forinttal növekedtek, ez az összeg igazán elenyésző.

Ez is érdekelheti:

Kevesen kötnek idehaza balesetbiztosítást

Ahogy az élet-, úgy a balesetbiztosítások piacán is van még bőven növekedési potenciál – írja közleményében az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég. Kiemelik, hogy amíg a skandináv országokban 70 százalék körüli a biztosítottság, Magyarországon a közel 4,5 millió foglalkoztatott mellett a balesetbiztosítások darabszáma alig haladja meg a 674 ezret, és a kockázati életbiztosításoké is mindössze 734 ezerre tehető.

Ez is érdekelheti:

  • Nagy bajban lesz nyugdíjasként, aki nem kezd időben takarékoskodni

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...