Kövesse Facebook oldalunkat!

Közel 80 ezer lakossági kárbejelentés érkezett az idei év első felében a Generali Biztosítóhoz, de a nyári hónapokban további jelentős mértékű növekedésére számít a társaság. A biztosító csak június első felében közel 1 milliárd forint értékű káresetet regisztrált. A társaság adataiból az is kiderül, hogy a vagyonkárok bejelentésére már ugyanannyian használják az online csatornákat, mint a call centert, de továbbra is a tanácsadón vagy alkuszon keresztül történő bejelentés a legnépszerűbb.

Ezek voltak a leggyakoribb károk

Az idei év első hat hónapjában a vezetékes vízkár (41%), a vihar (15%) és az üvegtörés (10%) okozta károk rendezésére érkezett a legtöbb lakossági bejelentés a Generali Biztosítóhoz, összesen közel 80 000 esetben.

  • Az eddigi évek tapasztalataiból kiindulva nyáron jellemzően az időjárással összefüggő károk ugrásszerű növekedésére kell számítani.
  • A MABISZ adatai alapján a biztosítókhoz 2010-2016 között közel egymillió kárbejelentés érkezett ebben az időszakban, míg a Generali idén csak június első felében eddig több mint 6000 lakossági vagyont érintő, vállalati és mezőgazdasági káresetet regisztrált, mintegy 1 milliárd forint értékben.
  • Ezek jelentős részét, több mint 80%-át a villámlás, a vihar és a jégverés okozta károk rendezésére irányuló bejelentések tették ki, de gyakoriak a felhőszakadásból fakadó kárigények és a tetőbeázás is.

Ez is érdekelheti:

Nagy az igény a gyors, kényelmes, egyszerű és ügyfél-barát kárbejelentési, kárrendezési folyamatokra

A Generali adatai szerint a vagyonbiztosítási kárbejelentések tekintetében továbbra is a tanácsadón vagy alkuszon keresztül történő bejelentés a legnépszerűbb, ez a forma az összes eset 33%-t teszi ki, ám a lakossági ügyfelek egyre nagyobb mértékben használják az online lehetőségeket, már az összes bejelentés 18%-a ezeken a csatornákon történik, utolérve ezzel a call centeres lehetőséget (18%).

„Széles körű digitális, online kárbejelentési szolgáltatásainkkal hatékonyan tudjuk kezelni a megnövekedett nyári kárigényeket és a fogyasztói szokások változására is választ adunk. A hagyományos kárbejelentési folyamatok azonban továbbra is kedveltek, így a digitális, online lehetőségek bővítése mellett a már jól ismert csatornákon is folyamatosan biztosítjuk a gyors, egyszerű és pontos kárrendezés lehetőségét”

– fogalmazott Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési igazgatója.

Újabb elemmel bővül a Generali digitális szolgáltatási portfóliója

A Generali széles körű online szolgáltatásokat nyújt a biztosítási piacon. Az elsők között vezetett be online kárbejelentési platformot, létrehozta az Ügyfélpont nevű mobil applikációt, melyen keresztül lehetőséget biztosít a károk gyors és egyszerű bejelentésére. Bevezette a vagyon- és gépjármű kárügyintézésekhez kapcsolódó kárstátusz szolgáltatást, azaz az ügyfeleket e-mailben tájékoztatja a kárrendezési folyamat egyes pontjain. A valós idejű kárkifizetés is egyre gyakoribb. A lakossági vagyonbiztosítási és a gépjármű-káresetek során az egyszerűbb megítélésű ügyekben a szemle végén a kárszakértő már a helyszínen elindíthatja az összeg kifizetését, ami akár néhány percen belül meg is érkezhet ügyfelünk számlájára. A Generali mindezek felett hamarosan újabb elemmel bővíti digitális szolgáltatási portfólióját.

„A hamarosan induló szolgáltatás bevezetésével arra törekedtünk, hogy káresemény bekövetkezésekor a megszokott kárbejelentési és kárrendezési módokon túl az ügyfél számára további eszközöket tegyünk elérhetővé, ráadásul egyszerűen, kényelmesen és gyorsan”

– tette hozzá Szikszai József.

Ez is érdekelheti:

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...