Kövesse Facebook oldalunkat!

A kölcsön mellett főként saját lakáscélú és egyéb megtakarításaikból tudják elképzelni a lakásvásárlást. A válaszadók közel fele számítana a családi segítségre is. A szakértő szerint egyre gyakoribb az első lakásálmok hitelből történő finanszírozása, amelyet a kedvező és kiszámítható konstrukciók még tovább ösztönöznek.

Óriási kihívás a magyar fiatalok számára az első lakás megszerzése

Általános tapasztalat, amelyet kutatási adatok is alátámasztanak, hogy az első lakás megszerzése óriási kihívás a magyar fiatalok számára. A Fundamenta új felmérése ehhez kapcsolódóan arra volt kíváncsi, hogy milyen konkrét lehetőségeket látnak a 25-35 közöttiek lakásálmaik megvalósítására.

  • Az országos reprezentatív kutatás alapján a fiatalok elsősorban lakáscélú (64%) és egyéb megtakarításból (58%) vennék meg saját ingatlanjukat.
  • Sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik hitelből valósítanák meg lakásálmukat: a megkérdezettek 53 százaléka gondolja úgy, hogy kölcsön lenne a vásárlás potenciális forrása.
  • A lakáskasszát 46 százalék nevezte meg lehetőségként, családi segítségre pedig 42 százalék számít.
  • Ennél jóval kevesebben (19%) vannak azok, akik örökségből teremtenék meg saját otthonukat.

Hatott a pénzügyi edukáció: Jól tájékozottak a fiatalok a lakáshitel konstrukciókat és az állami támogatásokat illetően

A lakáshitellel kapcsolatos konkrét kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a többség nyitott erre a finanszírozási megoldásra:

  • 57 százalék jelezte, hogy szükség esetén felvenne lakáskölcsönt. A hitelfelvételre elsősorban a fővárosban és nagyvárosban élők, valamint a magasabb iskolai végzettséggel, rendszeres jövedelemmel rendelkezők voltak nyitottabbak.
  • A Fundamenta szakértője kiemelte, hogy a fiatalok nemcsak nyitottak a lakáshitel-felvétellel kapcsolatban, hanem a többség tájékozottnak is mondható az elérhető konstrukciókat illetően. A válaszadók többsége ugyanis tisztában volt azzal, hogy a lakáshitel felvételekor önerőként felhasználható a korábban megkötött lakás-előtakarékossági szerződés, és a konstrukcióval az állami támogatás is igénybe vehető.
  • A megkérdezettek közel fele tudta azt is, hogy lakásvásárláson kívül olyan más lakáscélokra is felhasználható a lakás-erőtakarékossági hitelösszeg, mint például lakásfelújítás, korszerűsítés vagy akár a beépíthető konyhagépek megvásárlása.



Érdemes a fix törlesztőrészletű hitelekben gondolkodni

Ha lakásvásárláson törjük a fejünket, a Fundamenta szakértője szerint érdemes szétnézni a lakáshitel piacon, hiszen ma már számos hiteltermék közül választhatjuk ki a számunkra legbiztonságosabbat.

Arra is van lehetőségünk, hogy olyan hitelt vegyünk fel, amelynek a törlesztőrészletei a futamidő végéig rögzítettek, így nem kell félnünk az elszálló havi részletektől.

Sokat segíthet továbbá az otthonteremtésben az is, ha időben gondolunk a megtakarításra, és célzottan lakástakarékot indítunk még azelőtt, hogy aktuálissá válna a költözés. Amellett, hogy a lakástakarékban összegyűjtött összeg jó alap lehet a hitelfelvételhez, segítségével kihasználhatjuk az évi 72 ezer forintos állami támogatást is, amely további segítséget nyújthat első saját otthonunk megvásárlásához.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...