Kövesse Facebook oldalunkat!

Litkey Farkas futott be elsőként, 19 óra 5 perc 17 másodperckor a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon a Festipayjel – közölte a verseny kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Az eredmény ugyanakkor még nem tekinthető véglegesnek, mivel az Opel Fifty-Fifty fedélzetén kihelyezték az óvást jelző lobogót.

Náray Vilmos az MTI-nek elmondta, ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy a Festipay érinthette az egyik bóját Balatonkenesénél. Amennyiben Józsa Mártonék írásban benyújtják az óvást, az illetékes bizottság mindkét fél részvételével tárgyalja az ügyet – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Második helyen Józsa Márton érkezett a célba 19 óra 23 perc 26 másodperckor az Opel Fifty-Fiftyvel, harmadikként pedig Roland Gäbler 19 óra 25 perc 39 másodperckor a Black Jackkel.

A 49. Kékszalag mezőnye – az előzetes nevezések alapján 526 hajó – csütörtök reggel 9 órakor rajtolt el Balatonfüredről. A vitorlásoknak a 155 kilométeres Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Keszthely – Tihany – Balatonfüred útvonalat kellett, illetve kell teljesíteniük kikötés és külső segítség igénybevétele nélkül, maximum 48 óra alatt.

Az idén is együtt indultak a hagyományos, egytestű hajók, a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók a Balatonfüred előtti hat kilométer széles rajtvonalról. A 7 óra 13 perc 57 másodperces rekord – melyet a Fifty-Fifty tart 2014 óta – nem forgott veszélyben, mivel több szakaszon gyenge szél fújt.

Mintegy 250 hajó órákig vesztegelt Siófok közelében a teljes szélcsendben, s miközben a katamaránok már célba értek, ők még csak ezután jutottak át át a nyugati medencébe. Rájuk még legalább egy éjszakányi vitorlázás vár azután, hogy a forróság, illetve a gyenge és kedvezőtlen irányú szél alaposan próbára tette őket.

Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

 

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...