Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kövesse Facebook oldalunkat!

Az október 13-i önkormányzati választáson bebizonyosodott, hogy továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb pártszövetség Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap esti a kormánypárt eredményváróján.

A kormányfő kiemelte:

nehéz választási kampány, nagy és nyílt politikai csata volt, ahogyan annak egy pártok közötti versenyre épülő demokráciában lennie kell.

A miniszterelnök köszönetet mondott minden magyar választópolgárnak, aki elment és leadta a szavazatait. Gratulált mindenkinek, aki nyert: a polgármestereknek és a megválasztott képviselőtestületi tagoknak, továbbá külön gratulált a Fidesz-KDNP színeiben mandátumot nyert polgármestereknek, 

akik közül nagyon sokan hosszú évek kemény munkájával érdemelték ki ezt a bizalmat.

KORÁBBAN ÍRTUK

Azt mondta: a biztos szavazatokat nézve, a listás szavazatokat tekintve a

lassan már szokásossá váló 50 százalék fölötti eredményt

most is hozni tudták.




Hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben az volt a szokás, hogy a kormánytöbbséget adó politikai erő adta Budapest vezetését is, de ma a fővárosiak úgy döntöttek, hogy most valami más következik. Ezt a döntést tudomásul vesszük, és az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre – közölte.

Orbán Viktor megköszönte Tarlós Istvánnak az elmúlt évben 9 évben végzett főpolgármesteri munkáját. „Nem fogjuk elfelejteni”, hogy ő volt az, aki „kirángatta a várost a csődhelyzetből”, elsősorban neki köszönhető, hogy ilyen szép fővárosunk van, amely biztos lábakon áll és amelyre mind büszkék lehetünk – fogalmazott.

A kormányfő megjegyezte: Budapest vesztett egy polgármestert, de ő nyert egy kiváló tanácsadót.

Megköszönte a vidéki Magyarországnak a bizalmat, és azt mondta:

a jövőben is számíthatnak ránk a vidéki magyar emberek.

Kifejtette: a megyei jogú városokat tekintve 13-ban továbbra is Fidesz-KDNP-többség van, és ami a megyei közgyűléseket illeti, 19 megyéből 19-ben nyertek. Az ötezer lakos feletti települések kategóriájában 147 Fidesz-KDNP-s polgármester lesz, ami a települések több mint felét jelenti – közölte.

IDŐJÁRÁS

Heti időjárás: Esernyőt fel! Csapadékosan indul a hét

Csapadékosan indul a jövő hét, többfelé kell esőre és néhol erős szélre számítani, de marad az enyhe idő fagymentes éjszakákkal és napközben jellemzően 10 Celsius-fok feletti hőmérsékletekkel.

A kormányfő azt hangoztatta: 

Továbbra is a Fidesz-KDNP-szövetség a legerősebb Magyarországon,ennek tudatában és ennek megfelelően is fogunk majd viselkedni, nekünk továbbra is Magyarország lesz az első

Megjegyezte: Magyarország szempontjából az is fontos, hogy Lengyelországban a kormányzó párt megnyerte a mai választást. Orbán Viktor azzal zárta szavait, hogy

értékelni és elemezni fogjuk az eredményeket

– tette hozzá Orbán Viktor.

Összes hírünk a témában: ➡️ https://bit.ly/2OE4lKi

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...