Gyerekekre ártalmas: Bajban a Facebook, kiderültek Zuckerberg disznóságai
A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben
Vadriasztó: Mutatjuk hogyan előzhetőek meg a vadbalesetek
Életében legalább egyszer minden ember veszélyes helyzetbe kerül egy, az autó elé kiugró vad miatt, minden harmadik sofőr pedig már az összeütközést sem tudja elkerülni.
A nagy lerohadás: A Facebook hétfő délután 6-kor globálisan elérhetetlenné vált
Amerikai idő szerint hétfőn délben globálisan elérhetetlenné vált a Facebook közösségi oldal és az óriásvállalat tulajdonában lévő egyéb platformok, mint az Instagram és a WhatsApp - számolt be az amerikai sajtó.
Pörög a kortárs piac! Történelmi rekordot ért el a művészeti árverések bevétele
Rekordmagasságba szárnyalt és elérte a 2,7 milliárd dollárt (829 milliárd forintot) a kortárs művészeti árverések bevétele a 2020-2021-es pénzügyi évben. A kiemelkedő bevételben komoly része volt a digitális hitelesítésnek
Marsh: Október a kiberbiztonság hónapja Európában
Kevesen tudják, hogy 2012 óta október a kiberbiztonság hónapja Európában. Azzal sem sokan vannak tisztában, hogy napjainkra a kiberfenyegetés a vállalatokat és intézményeket érintő legfőbb kockázat egyikévé vált, amire informatikai és biztosítási védelemmel egyaránt fel kell készülni
Önvezető autózás: Ezek az Allianz legfontosabb biztosítási üzenetei
A 2021. szeptember 22-én megtartott 9. Allianz Motor Day esemény szakértői az önvezető gépjárművek jogi és műszaki kockázatait járták körül, annak apropóján, hogy az elkövetkező években az automatizált és a vezető nélküli közlekedés valósággá válnak Európában.
Lakástűzben meghalt egy ember, a 100 négyzetméteres háza lakhatatlanná vált
Tűz keletkezett csütörtök hajnalban a Somogy megyei Taranyban, egy Szent István utcai családi házban. A tűzben egy ember meghalt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.
Befejezte a nyaralást? Akkor ne felejtsen el a nyaralójára biztosítást kötni – tudja, a...
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése nem csupán a betörések esélyét, hanem a meghibásodások és az elemi károk helyreállításának költségeit is jelentősen megnöveli. Amiatt is célszerű mielőbb megkötni a nyaralóbiztosítást, mert a biztosítók nem azonnal nyújtanak védelmet
Ajándék fedezetek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás mellé az Allianztól
Az Allianz számára fontos, hogy a világjárvány okozta kihívással teli élethelyzetekben is ügyfelei mellett álljon, ezért a vállalat szeptember 1-jétől az Allianz Autóm Komfort csomagjában díjmentes assistance, jogi segítségnyújtás és közlekedési baleset fedezetet nyújt meglévő és új ügyfelei számára egyaránt.
Iskolakezdés: Miért fontos letakarni gyermekeink webkameráját?
Laptopok, okostelefonok és táblagépek - az okoseszközök többségének már van beépített kamerája.





















