Koronavírus: Ausztriában ismét kötelezővé teszik a szájmaszk viselését
A fertőzöttek számának növekedése és az újabb gócpontok kialakulása indokolja a szájmaszk ismételt kötelezővé tételét - jelentette ki Kurz. Hozzátette ugyanakkor, hogy "túl kevésnek" tartja ezt az óvintézkedést.
Forma 1: Hamilton nyolcadszor nyert a Hungaroringen
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíjat - zárt kapuk mögött - vasárnap a Hungaroringen, ahol pályafutása során immár nyolcadik alkalommal diadalmaskodott.
Csaknem egyharmaddal visszaesett a Skoda autók eladása
Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a cseh Skoda Auto járműveinek eladása az idei első hat hónapban - közölte a cég szombaton honlapján. A közlemény szerint az első fél évben 426 700 Skoda kocsit adtak el.
Lewis Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg a Hungaroringen
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.
22 új koronavírusos fertőzött Magyarországon, egy beteg meghalt
Elhunyt egy beteg és huszonkettővel, 4315-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Estek az árak az albérletpiacon, a kínálat bővült
Az albérletpiacon július 23-a, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után nagy roham várható, a piaci szereplők körében azonban a koronavírus-járvány miatt bizonytalanság érezhető
MNB: Májusra nagyot javult fizetési mérleg
A Magyar Nemzeti Bank előzetes havi adatai szerint az áprilisi 1,075 milliárd euró deficitet követően májusra 663 millió euróval 412 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya alapvetően az áruforgalomhoz köthető pénzmozgásoknak köszönhetően.
Forma 1 Magyar Nagydíj: Hamilton volt a leggyorsabb az első szabadedzésen
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj péntek délelőtt rendezett első szabadedzésén.
Az MNB megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé
A Magyar Nemzeti Bank megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek, a dokumentum többek közt a - járvány idején különösen aktuális - elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, továbbá a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, és irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek együttműködésére
Ázsiai árvizek: A folyamatos esőzések miatt Kína több részén továbbra is súlyos a helyzet
A folyamatos esőzések miatt Kína több részén jelentenek továbbra is súlyos gondokat az árvizek, amelyek több tízmillió ember életére vannak hatással.





















