Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a cseh Skoda Auto járműveinek eladása az idei első hat hónapban – közölte a cég szombaton honlapján. A közlemény szerint az első fél évben 426 700 Skoda kocsit adtak el.
A jelentős csökkenés alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Erre utal, hogy júniusban a visszaesés már csak 16 százalékos volt – 94 600 eladott autóval -, míg májusban még több mint 45 százalék.
A Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto, amely a legnagyobb csehországi autógyár, tavasszal a járvány miatt mintegy hat hétig szüneteltette termelését.
A 39 ezer embert foglalkoztató vállalat tavaly 1,24 millió személygépkocsit adott el világszerte. Csehországban magasan a Skoda a legkeresettebb márka, autópiaci részesedése megközelíti a 40 százalékot.
A Skoda Auto a múlt héten közölte, hogy nem egészen öt év után távozik a vállalat éléről Berhard Maier, az igazgatótanács elnöke. Maier váratlan távozásának okát nem közölték.
Német és cseh sajtóvélemények szerint Maier távozásának hátterében a Volkswagen konszern vezetésében folyó vitákat kell keresni. A németeket állítólag zavarja a Skoda egyre erősödő piaci sikere, az, hogy a cseh leányvállalat legújabb modelljei a vártnál nagyobb konkurenciát jelentenek a konszern néhány további tagja termékeinek.
Nyitókép: Unsplash.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.