Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira, miután július 25-én kihirdetik a hivatalos felvételi ponthatárokat. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. Az NN Biztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai szülők 37%-a tervezi megtakarításaiból finanszírozni gyermeke továbbtanulását, míg 28% úgy látja, hogy jövőbeli fizetése elegendő lesz arra, hogy a gyermek felsőoktatását támogatni tudja.
A piacon elérhetőek olyan termékek, amelyek segítségével a szülők előre gondoskodhatnak a gyermek felsőoktatási költségeinek fedezéséről
Egy hónap múlva indul a tanév
Családok tízezrei kezdhetik meg a felkészülést az új tanévre, miután július 25-én hivatalosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az egyetemi, főiskolai tanulmányok megkezdése ugyanakkor jókora költségekkel is jár, hiszen az albérleti vagy kollégiumi díjak, önköltséges képzés esetén a tandíj, továbbá esetlegesen a tankönyvek ára is megterhelheti a családi kasszát.

Megtakarításból, ösztöndíjból vagy diákmunkából?
A NN Biztosító közelmúltban készült, reprezentatív kutatásából több érdekes dolog is kiderült:
- A magyar szülők mindössze 37%-a tervezi azt, hogy gyermeke továbbtanulását megtakarításából fogja finanszírozni.
- A többség, 61% úgy gondolja, hogy a majdani havi fizetésből fogja támogatni gyermekét, 28% pedig azzal számol, hogy a havi fizetés mellett más forrást nem is fog erre a célra fordítani.
- A szülők 24%-a úgy gondolja, hogy a gyermek ösztöndíja elég lesz arra, hogy finanszírozni tudja a továbbtanulás költségeit.
- Minden ötödik szülő úgy véli, a gyermek a tanulás mellett is dolgozni fog majd, míg 13% diákhitelt vagy egyéb hitelt tervez igénybe venni a továbbtanulás finanszírozása céljából.
Fontos a szülőknek a gyermekük továbbtanulása
Az NN kutatásának eredményei arra is rávilágítanak, hogy a szülők 73 százaléka fontosnak érzi, hogy gyermeke továbbtanuljon, és 81 százalék tulajdonít kiemelt jelentőséget annak, hogy a gyermek minél hamarabb önálló legyen. Ennek ellenére mindössze a családok felének van olyan megtakarítása, amellyel kifejezetten a gyermeket szeretné támogatni.
Életkapu program az NN-től
Az NN Biztosító ezekre az igényekre is reagálva vezette be az Életkapu programot, amely segítséget nyújthat a családoknak felsőoktatással kapcsolatos kiadások fedezésében. A tudatos felkészülést segítő megoldás minden fontosabb élethelyzetben alkalmazható, legyen szó nem állami finanszírozású oktatásról, az első lakás vásárlásának támogatásáról vagy gyermekeink álmainak megvalósításáról.
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.















































