Kövesse Facebook oldalunkat!

Rekordszintű volt a kifizetett osztalék összege a második negyedévben a világon – áll a Janus Henderson brit alapkezelő jelentésében.

Az alapkezelő a világ mintegy 1200 legnagyobb, tőzsdén jegyzett cégének adatai alapján azt közölte a honlapján, hogy az idén a második negyedévben globálisan 568,1 milliárd dollár osztalékot fizettek ki, 4,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A világ gazdasági aktivitásának várható gyengülése ellenére a Janus Henderson szakértői az idei egész évre is rekordnagyságú, 1640 milliárd dolláros osztalék kifizetésével számolnak, ami 5 százalékkal múlja felül a múlt évit.

Ben Lofthouse, a Janus Henderson globális részvényekért felelős vezető azt mondta, hogy a globális gazdasági növekedés lassul, amivel a magasabb kamatlábakra reagál és hogy a piacok most arra számítanak, hogy a globális profit idén változatlan marad, miután tavaly történelmi csúcsra nőtt. Megjegyzete továbbá, hogy az osztalék általában sokkal kevésbé ingadozó, mint a nyereség. A kifizetések tavaly elmaradtak a profitnövekedéstől, ezért az idén meghaladhatják azt – vélte a szakember.

A bankszektorban az osztalék 19,7 százalékkal nőtt 85,3 milliárd dollárra a második negyedévben, a teljes növekedés felét a bankágazat adta, és Ben Lofthouse várakozásai szerint ez a tendencia folytatódik.

Az Egyesült Államokban 148 milliárd dollárnyi osztalékot fizettek ki a második negyedévben, 2,6 százalékkal nagyobb összeget az egy évvel korábbinál. Európában az osztalékfizetés 9,7 százalékkal rekordszintre, 184,5 milliárd dollárra nőtt.

A második negyedévben a svájci Nestlé volt a világelső az osztalékkifizetés terén, amelyet a HSBC, a Mercedes-Benz, a China Mobile, a Bayerische Motoren Werke AG, a BNP Paribas, a Microsoft Corp., az Allianz, a Sanofi és az Axa követett. Kifizetéseik együttesen 57,5 milliárd dollárt tettek ki, ami a teljes összeg valamivel több mint 10 százaléka.

Nyitókép: Unsplash

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...