Kövesse Facebook oldalunkat!

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház, az eseményen átadták a teátrum díjait is – közölte az intézmény az MTI-vel.

A közleményben kiemelik: az elmúlt szezont „színháztörténeti jelentőségű” programok, a pandémia után folyamatosan javuló mutatók és az energiaválság okozta nehézségek jellemezték.

A Nemzeti Színház társulatának új tagja Szilágyi Ágota, Martos Hanga és Madácsi István.
A most záruló évadban összesen 389 előadást tartottak, 8 bemutató volt a Nemzeti Színházban. A Jelen/Lét Fesztiválon 24; a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) 30 produkciót láthatott a közönség. A tájelőadások száma az előző évekhez képest jelentősen emelkedett, 56 előadást vitt el a társulat belföldi helyszínekre, külföldön pedig 17 előadással szerepelt a Nemzeti Színház.

A teátrum produkcióit több mint 102 ezer néző láthatta az elmúlt szezonban.

A 2022/23-as évad csúcspontja a 10. Színházi Olimpia volt, színháztörténelmet írtunk

– idézik a közleményben Vidnyánszky Attila vezérigazgatót, aki a társulati ülésen kiemelte: ilyen léptékű eseménysorozat még soha nem volt Magyarországon.

Négyszáz társulat 7500 képviselője volt jelen ebben a hatalmas programsorozatban – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Mint mondta, ez a rendezvény egyúttal a világ legfontosabb színházainak sorába emelte a Nemzetit.

Aki csak megfordult itt az elmúlt hónapokban, mindenki elismerőleg nyilatkozott a fogadtatásról, a kiszolgálásról

– tette hozzá.

Vidnyánszky Attila óriási teljesítményként értékelte Az ember tragédiája soknyelvű, nagyszabású előadását a Hajógyári-szigeten, valamint a Csíksomlyói passiót a fővárosi Szent István-bazilika előtt.

Büszkén mondhatjuk, a 10. Színházi Olimpia azt is megmutatta a külföldieknek, hogy nagy kultúrnemzettel van dolguk

– hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, hogy lesznek még ősszel kisebb utóeseményei a rendezvényfolyamnak.

Felidézik, hogy mintegy kétezer kisgyermeket mozgattak meg a Kölyöknapok advent idején, az Ádámok és Évák ünnepén 350 diák, a színháztörténeti vetélkedőn 28 középiskolás csoport vett részt, és 320 egyetemistát tudtak bevonni a Csontváry Programba.

Az évadzáróülésen átadták a társulati elismeréseket is. Németh Antal-díjat kapott Berettyán Petra nemzetközi kapcsolattartó, Szörényi Éva-díjat vehetett át Katona Kinga színművész, a Sinkovits Imre-díjat Herczegh Péter színművész kapta. A Kulissza-díjat az idén először hárman vehették át: Kováts Karolina protokollasszisztens, Kernács Péter rendezőasszisztens, valamint Szűcs Kata üzemeltetési asszisztens. Az Arany ugrókötél-díjat a legtöbbet beugró színművész kapja – idén ezt megosztva Berettyán Nándor és Kristán Attila vehette át.

Nyitókép: Biztosító Magazin

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...