Kövesse Facebook oldalunkat!

Az illegális migrációra van megoldás, csak az Európai Unió ezt a megoldást nem akarja megvalósítani – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pozsonyban, a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) miniszterelnökeinek találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.

A magyar miniszterelnök az illegális migrációval kapcsolatban leszögezte: ebben az ügyben a magyar álláspont változatlan. Arra az lehetne a megoldás – amit egyébként a magyar törvények is kimondanak -, hogy amennyiben valaki benyújt egy belépési kérelmet az unió területére, amíg azt a kérelmet el nem bírálták, az adott személynek fizikailag az európai határokon kívül kell lennie.

Ha ezt kimondanánk, hogy csak az léphet be az unió területére, akinek lefolytatták az eljárását és megkapta az engedélyt valamelyik tagállamtól, hogy beléphessen, már túl is lennénk ezen a mizérián

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

A visegrádi négyek miniszterelnökeinek pozsonyi találkozóján az illegális bevándorlás kezelésének lehetőségein kívül az ukrajnai helyzet és annak következményei, a Nyugat-Balkán kérdése és az EU zöld megállapodása került terítékre.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán (Archív)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...