Jelentősen elválik egymástól a biztosítók iránti bizalom mutatója, valamint a társaságok tevékenységével, kárrendezésével kapcsolatos elégedettség. Az utóbbi lényegesen magasabb, derül ki a Századvég közvéleménykutató cég idei felméréséből.
A Magyar Biztosítók Szövetsége megrendelésére a Századvég 2015 óta végez felmérést az ügyfeleknek az ágazattal szembeni megítéléséről. Az idei májusi, 803 fős, számítógéppel támogatott telefonos kérdezés (CATI) szerint a BIBIX, vagyis a Biztosítói Bizalmi Index 51 pontot ért el a 100 fokú skálán, tehát minden második magyar lakos továbbra is bizalommal fordul a biztosítótársaságokhoz.
Az elmúlt két évben megtorpanni látszik a korábban növekvő bizalom,
azonban még így is meghaladja az idén mért bizalmi szint a 2018 előtt mért értékeket.
Más intézményekkel összevetve hasonló a kép, azoknál is ugyanúgy megtorpanás, illetve visszaesés mutatható ki. (A felmérés fontosabb grafikonjai a https://mabisz.hu/felmeres-a-biztositokkal-szembei-bizalomrol-es-elegedettsegrol linken találhatók.) . A bizalmi sorrendben a biztosítók a középmezőnyben helyezkednek el.
Ugyanakkor a biztosító társaságokkal kapcsolatos teljes elégedettségi index, valamint a KGFB és az egyéb biztosítások elégedettségi indexe is nőtt a korábbi mérésekhez képest. Mindhárom idén érte el csúcspontját. A teljes elégedettségi index mértéke jelenleg 83,1 pont a 100-ból. A KGFB elégedettségi indexe a legmagasabb (84,9 pont). A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások kapcsán a pozitív irányú változás főként a károsult alindex növekedésének köszönhető és 76,6 ponton áll a 100 fokú skálán. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező válaszadók 21,3 százalékának volt gépjárműjével káreseménye. A károkozó biztosítójával az érintettek 74,3 százaléka, károkozás esetén a saját biztosítója szolgáltatásával a megkérdezettek 70,6 százalék elégedett volt.
A biztosítok kapcsolattartását (85,9 pont) értékelik legjobbra a megkérdezettek, ez után a sorban az eljárási alindex szerepel a maga 83,9 pontjával. Az egyéb biztosításokkal kapcsolatos elégedettségi alindexek eredményei jellemzően stabilizálódtak a 2022-ben mért szinten. Egyéb biztosításokkal kapcsolatos káreseménye a válaszadók egyharmadának (33,6 százalék) keletkezett. A kárrendezési szolgáltatással az érintett válaszadók több mint háromnegyede (78,1 százaléka), a biztosító eljárásával 76,1 százaléka volt elégedett.
A biztosítók szolgáltatásaival szembeni alapvető elégedettség olvasható ki a jegybank közelmúltban megjelent fogyasztóvédelmi jelentéséből is. A tavalyi évről szóló jelentés megállapítja, hogy 2022-ben az MNB-hez 291 biztosítási piacot és 17 pénztári szektort érintő, kivizsgálást kérő fogyasztói beadvány érkezett. Az Ügyfélszolgálatot (személyesen, telefonon, írásban) összesen 3 702 ügyfél kereste meg a biztosítási szektor tekintetében. (Megjegyzendő, hogy a szektor már mintegy 13,5 millió szerződést kezel.)
Tetszett a cikk? Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.
Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.