Kövesse Facebook oldalunkat!

Tavaly történelmi aszály volt: az őszi és a nyári növények terméshozamai egyaránt elmaradtak a korábbi évek átlagaitól, de az állattenyésztés is megsínylette a szárazságot – írta a 2022-es év agrometeorológiai áttekintésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A met.hu oldalon megjelent tanulmány szerint 2021 őszén későn kezdődött el a talajok feltöltődése, de a csapadékos december végére időarányosan jól állt ez a folyamat. Azonban 2022 első három hónapjában alig hullott csapadék, már a vegetációs időszak elején az ország jelentős részén aszály alakult ki.

Éves áttekintés

  • Januárban és február elején a szokásosnál enyhébb volt az idő, majd február végén lehűlt a levegő, de ekkor már javában virágzott a mogyoró és az éger, a som és a csonthéjas gyümölcsök is a rügyfakadás fázisában jártak, helyenként már virágoztak is.
  • Márciusban a túl korai fejlődés megtorpant, a fagyok veszélyeztették a korai gyümölcsfák bimbóit, virágait. A tavaszi kalászosokat poros, rendkívül száraz talajba vetették. A hónap utolsó napján érkezett a csapadék, többfelé egy nap alatt több eső esett, mint az előző három hónapban összesen.
  • A száraz évkezdet után áprilisban több hullámban jelentős mennyiségű csapadék öntözte az ország nagy részét. Ekkor inkább a meleg hiánya hátráltatta a növények fejlődését, a hőmérséklet ugyanis jellemzően az egész hónapban alacsonyabb volt a sokéves átlagnál.
  • Május elején megérkezett a meleg, a még nedves talajokon gyors fejlődésnek indultak a növények. Augusztus közepéig azonban szinte csak záporok voltak, az esős Medárd-időszak teljesen elmaradt. Júliusban már a Dunántúlra is átterjedt az Alföldet a nyár elejétől sújtó nagyfokú aszály, amely a tetőfokát augusztus közepén érte el. A szárazságot több hőhullám is tetézte a nyáron, időnként nagy területen 35 Celsius-fok fölötti hőmérsékleteket is mértek.
  • Júliusban a Tiszántúl nagy részén a harmada sem hullott a kukorica számára ideális mennyiségnek, a növények május közepétől szenvedtek a fokozódó aszálytól, és öntözés nélkül sok nyári kultúra már ekkor visszafordíthatatlan károkat szenvedett. A fejlődésben elmaradt, alacsony, alulról elszáradt, felsült, cső nélküli táblák voltak jellemzőek furulyázó levelekkel, ezekből termésre már nem lehetett számítani.
  • Augusztusban a szárazság területi kiterjedése és mértéke is nőtt, az ország háromnegyed részén volt tapasztalható súlyos vagy nagyfokú aszály. Augusztus 19-én azonban többfelé alakult ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Nagy területen hullott számottevő mennyiségű csapadék, 10 nap alatt az ország jelentős részén 20-70 milliméternyi, aminek hatására a talaj felső rétege hosszú idő után sokfelé átnedvesedett.



A nyári csapadék mennyisége a nyugati országrészben 170-270 milliméternyi volt, helyenként több a sokéves átlagnál, míg az Alföld jelentős részén csak 50-100 milliméternyi eső hullott, fele-harmada a szokásosnak.

Az idei nyár a Dunántúlon 1-2 fokkal, a keleti országrészben 2-3 fokkal volt melegebb a sokéves átlagnál.

Az augusztus utolsó dekádjában és szeptemberben érkező bőséges csapadék kedvező feltételeket teremtett az őszi vetésekhez, bár a szintén rendkívül száraz októberben a búza korai fejlődése nehézkessé vált. A novemberi esők és az átlagosnál enyhébb idő következtében azonban mind a repce, mind az őszi kalászosok jól fejlődtek a tél előtt.

Nem regionális jelenség

Az elemzés szerint az éves napfény mennyisége országszerte az átlag fölött alakult, azt mintegy 150-250 órával meghaladta. A legmagasabb, 2500 óra körüli értékek Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében fordultak elő, a legkevesebbet (2250-2300 órát) a hegyek mellett, az Alpokalján és északkeleten sütött a nap.

A történelmi aszály meteorológiai hátteréről azt írták, a részletes tanulmányok szerint

Magyarországon a 2022-es rendkívüli szárazság nem regionális jelenség, hanem globális háttere volt.

Kifejtették: a légköri áramlási rendszer globális mintázata, a trópusokon jelentkező kisebb tengerpárolgás, a nyári magas hőmérsékletek a Kárpát-medencében és a kiszáradó talaj együttesen okozója az aszálynak.




A legszárazabb területek

Azt írták, Magyarország legszárazabb térsége az Alföld középső része, itt a legnagyobb a kockázata a tartós, súlyos aszálynak.

Az elmúlt évszázadban is gyakran előfordultak, akár éveken keresztül is száraz periódusok, az aszály hozzátartozik Magyarország éghajlatához.

A tanulmányok szerint ugyanakkor az elmúlt évtizedekben jelentősen melegebbé váltak a nyarak, a több és intenzívebb hőhullám erősíti az aszályhajlamot, és nő az egymást követő száraz napok maximális évi hossza is.

Nyitókép: Unsplash.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...