Kövesse Facebook oldalunkat!

Kivitelezésében primitív, hatásában katasztrofális az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók politikája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Berlinben egy pódiumbeszélgetésen, amelyet a Cicero című politikai magazin főszerkesztőjével és a Berliner Zeitung című lap kiadóvállalatának tulajdonosával folytatott.

A kormányfő Alexander Marquierrel és Holger Friedrichhel beszélgetve hangsúlyozta, hogy a brüsszeli Európai Bizottság rendkívül primitív módon kivitelezett rendszert épített ki az Oroszország elleni szankciókkal.

Brüsszel szankciós politikája negligálja az európai érdekeket és tönkre teszi a német és a magyar gazdaságot,

Moszkvát viszont hozzásegíti ahhoz, hogy fél év alatt megkeressen annyi pénzt az energiahordozók értékesítésével, mint korábban egy év alatt.

– fejtette ki Orbán Viktor.

  • Aláhúzta, hogy nem magát az eszközt, a szankciós politikát kifogásolja, hanem a megvalósítást.
  • Mint mondta, szankciót csak „intelligensen” szabad kivetni, és csak az erősebb fél helyzetéből.

Csak egy erősebb szereplő tud kikényszeríteni változást szankciókkal egy másik, gyengébb szereplőtől,

Brüsszel politikájával viszont az a helyzet állt elő, hogy egy törpe szankcióz egy óriást, és ebbe a törpe belehal

– hangoztatta, hozzátéve, hogy át kell gondolni ezt a politikát, „újra kell faragni” az Ukrajna ellen indított háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett büntetőintézkedéseket.

Ha jól csináltuk volna a szankciókat, az energiaárak nem lennének az égben – húzta alá a kormányfő, kifejtve:

Lehet úgy csinálni szankciókat, hogy az energia oldalán nem tesszük tönkre magunkat, de a bizottság nem volt erre képes.

Ezért amikor szankciókról van szó, akkor:

kénytelen vagyok azt mondani, hogy nekem van egy problémám, és (..) ha nem segítetek megoldani, vétózok, mert azt nem lehet, hogy a magyarokat félrerugdossátok a sarokba.

– fogalmazott Orbán Viktor.

Arról is szólt, hogy nem tudni, Moszkva újraindítja-e az energiaszállításokat, különösen olyan körülmények között, amikor bizonyos csoportok terrorista akciókkal felrobbantják a vezetékeket, aminek következtében akkor sem tudnának szállítani, ha akarnának.

Mint mondta, „nagyon aggódunk, hogy ez történhet az egyetlen megmaradt nagy volumenű vezetékkel”, a Déli Áramlattal is.

Hosszabb távon szemlélve az európai érdek nem az, hogy felcseréljük az orosz energiafüggőséget az amerikai energiafüggőségre, amely ugyan politikailag kényelmesebb, mert az amerikaiak az oroszokkal szemben demokraták, de „nem jó”, mert Európának vásárlóként az az érdeke, hogy „legyen négy-öt ajánlat az asztalon”, amelyek közül gazdasági vagy politikai megfontolások alapján lehet választani.

Mi nem gazdát akarunk váltani, hanem függetlenséget akarunk.

– jelentette ki Orbán Viktor, aláhúzva: olyan helyzetet kell teremteni, amelyben Európa több alternatíva közül választhat, vagyis vásárolhat energiát például Amerikából, Algériából, Katarból vagy éppen Oroszországból.

Nem az orosz gáz és az orosz olaj a baj, hanem hogy nincs más, és ezért ki vagyunk szolgáltatva.

Így nem az a kérdés, hogy az oroszok tudnak-e majd szállítani, hanem az, hogy hány helyről tudunk vásárolni, és versenyeztetni az energiaszállító partnereket – fejtette ki a miniszterelnök.

Nyitókép: MTI.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...