Kövesse Facebook oldalunkat!

Zivatarveszély miatt három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani Somogy, Tolna, Zala megyék területén. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is – olvasható az MTI-hez szerda este eljuttatott figyelmeztető előrejelzésben.

Az OMSZ honlapján közzétett előrejelzés szerint csütörtök délelőttől egyre több helyen lesznek alkalmasak a feltételek zivatarok kialakulásához.

Délután, illetve kora este az ország délnyugati, déli területein akár heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek az este folyamán.

A zivatarok környezetében viharos széllökésre (60-80 kilométer/óra, heves zivatarok esetén 90-100 kilométer/óra), jégesőre (1-3 centiméter, heves zivatarok esetén 2-4 centiméter) kell számítani, illetve az ismétlődő cellaátvonulásból rövid idő alatt lokálisan nagyobb mennyiségű (25-40 milliméter) csapadék is hullhat.

Az este folyamán északnyugat felől fokozatosan stabilizálódik a légkör, de elszórtan még késő este is lehet néhány gyengébb zivatar – olvasható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a csapadékos területeken általában 18 és 24 fok között, míg az ország déli felén magasabban, 25 és 28 fok között alakul.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...