Kövesse Facebook oldalunkat!

Kánikulával kezdődik a hét, de aztán előbb egy, majd várhatóan még egy hidegfront is eléri az országot, hatásukra pedig több fokkal visszaesik a hőmérséklet. A hét második felében már jellemzően 30 Celsius-fok alatt alakulnak a csúcsértékek, vasárnap néhol csak 20 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Az országos tisztifőorvos hétfőtől rendelte el – eredetileg csütörtök éjfélig – a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást. Ezt közben július 4., hétfő éjfélig hosszabbította meg.

Az előrejelzés szerint hétfőn többnyire derült, napos idő várható. Délután az Alpokalján és a Kisalföldön fordulhat elő zápor, zivatar. Az Észak-Dunántúlon zivatarok környékén a szél is megerősödhet, viharossá fokozódhat. A minimumok jellemzően 15 és 22 fok között alakulnak, de a hidegre érzékeny helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 32 és 38 fok között valószínű.

Kedden több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de ekkor már egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett. A Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar. Estétől nyugat felől csökken a „csapadékhajlam”. A szél többfelé is megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali 14-23 fokról délutánra a Dunántúlon 26-31, máshol még 30 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.




Szerdán sok napsütés valószínű. A nap első felében az ország keleti harmadán fordulhat elő zápor, zivatar. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

Csütörtökön egy újabb hidegfront szakadozott felhősávja vonulhat át az ország felett. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Elszórtan valószínű eső, zápor. A szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali 12-18 fokról, délután 26-32 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken a napsütés mellett helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A szél sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet általában 12 és 19, a maximumhőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Szombaton több helyen várható záporeső, zivatar. Sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél is. Hajnalban 9 és 17, délután 23-30 fokos értékekre kell készülni.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellet szórványosan kialakulhat zápor, zivatar. A szél is sok helyen megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimumok 8 és 15, a maximumok 20 és 26 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...