Kövesse Facebook oldalunkat!

A hazai FinTech szektor bővülése a koronavírus-járvány megjelenését követően is folytatódott, mára csaknem 150 aktív FinTech vállalkozás működik az országban, amelyek több mint 8 ezer dolgozót foglalkoztatnak, együttes árbevételük pedig meghaladta a 170 milliárd forintot – derült ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, 2022-es FinTech és digitalizációs jelentéséből.

Kiemelik: a Magyarországon működő FinTech cégek között továbbra is a kisvállalkozások dominálnak, a szektor közel 80 százaléka mikro- vagy kisvállalkozás, ugyanakkor – egyedülálló módon – számos esetben már mikrovállalkozásként is nyereségesen működnek, és az exporttevékenységben is egyre aktívabbak a magas hozzáadott értékkel rendelkező cégek. A leggyakoribb szolgáltatási kör a szereplők csaknem kétharmadánál továbbra is a pénzügyi szoftverfejlesztés és rendszerintegráció, a fizetési szolgáltatások, valamint az adatelemzés és üzleti intelligencia.

Minden 4. hazai FinTech cég részesült már kockázatitőke-befektetésben, és az elmúlt időszakban a szektorban dolgozók köre is bővült, 2021 végére 30 százalékkal, több mint 8 ezerre. A pénzügyi szoftverfejlesztéssel és rendszerintegrációval foglalkozó cégek száma az előző évivel azonos mértékben nőtt a tárgyévben is, így ezek immáron a szektor cégeinek több mint negyedét adják.

Az előző évhez képest a hazai szektorban kisebb részaránnyal rendelkező szegmensek közül – de a globális trendekkel összhangban – növekvő aktivitást mutatott a kiberbiztonság, a befektetés, a finanszírozás és biztosítás, valamint a digitális transzformációs tanácsadás területe is.

Kiemelték, hogy a szektort növekvő árbevétel és javuló jövedelmezőség jellemezte: háromból két hazai szereplő 2020-ban is növelni tudta árbevételét és nyereségét. A szektor árbevétele több mint 40 milliárd forinttal, adózott eredménye pedig 5 milliárd forintot meghaladó értékben emelkedett egyetlen év alatt. A növekvő cégek átlagos árbevétel-növekedési mértéke 150 millió forint feletti, míg a medián érték 23 millió forint volt. A vállalatok többsége (57 százaléka) adózott eredmény-növekedést is realizált. Ennek átlagos értéke 42 millió forinttal emelkedett, míg a medián profitnövekedésük 3 millió forint volt.

Az elemzés szerint a fizetési szolgáltatásokat és a számlatermékeket nyújtó FinTech vállalatok népszerűsége továbbra is töretlen a befektetők és a fogyasztók körében. A pandémia miatt a digitalizáció és a távoli elérés a korábbinál is nagyobb mértékben a mindennapok részéve vált, így az újonnan kialakult és visszatérő fogyasztói szokásokat a befektetők fókusza is lekövette.

A jegybank elemzésében arra is kitértek, hogy a tech cégek térhódítása pénzügyi piacokon egyre sürgetőbb szabályozói fellépést igényel, ahol a tevékenységi és intézményi szabályozói modell kombinálása tűnhet a leghatékonyabbnak.

Nyitókép: Unsplash.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...