Kövesse Facebook oldalunkat!

A magyar nagykorú lakosság 91 százaléka számára fontos, hogy félretegyen egészségügyi költéseire, a megkérdezettek 72 százaléka pedig rendszeresen költ is valamilyen egészségápoláshoz kötődő termékre, a válaszadók 21 százaléka tagja valamelyik egészségpénztárnak – közölte az OTP Egészségpénztár az MTI-vel a megbízásából készült felmérés alapján.

Kovács Tamás Attila, az idén 20 éves OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, 2002 óta több mint félmillióan fordultak meg pénztárukban, jelenleg pedig 311 000 tag gyarapítja náluk megtakarításait. A befizetések összege tavaly meghaladta a 15 milliárd forintot, ami 19 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi összeghez képest.

A közlemény szerint az OTP Egészségpénztár tagjai 2021-ben összesen 15 milliárd forintnyi befizetést használtak fel, amiből több mint 4 milliárd forintot különböző magánegészségügyi célokra költöttek. Ez öt év alatt több mint kétszeres bővülést jelent.

Csernavölgyi István, a Budai Egészségközpont vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, tapasztalatuk szerint a járványhelyzetet követően még többen szeretnék az állami egészségügyben elérhető szolgáltatásokat magánegészségügyi megoldásokkal kiegészíteni. A Budai Egészségközpont egyéni bevételeinek kétharmadát továbbra is saját zsebükből fizetik a páciensek, a biztosítói és egészségpénztári finanszírozás aránya az utóbbi három-négy évben stabilan 30-35 százalék között alakult.

A közlemény szerint tavaly az OTP Egészségpénztárhoz érkező egyéni befizetések több mint 20 százaléka mobileszközökön keresztül érkezett.

A szektort érintő trendek kapcsán Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője a közleményben kiemelte, az elmúlt években szinte valamennyi területet elérte a digitalizáció folyamata. Az OTP Egészségpénztárhoz online felületeken keresztül érkező egyéni befizetések összege több mint 25 százalékkal emelkedett 2020 és 2021 között.

Az OTP Egészségpénztár befizetéseinek összege 2022 első negyedévének végéig elérte a 3,6 milliárd forintot. A pénztár arra számít, hogy az egészségtudatosság és az ehhez kapcsolódó pénzügyi tudatosság fejlődésével a következő években újabb rekordok születhetnek az egészségügyi öngondoskodás terén.

– írják a közleményben.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...