Kövesse Facebook oldalunkat!

Továbbra sem látszik érdemi növekedés a moratóriumból kikerült, hitelüket nem törlesztő ügyfelek számában, a bankok szerint az adósok döntő része rendben visszatért a törlesztéshez – derül ki a  money.hu körkérdéséből. A mulasztások száma a fedezetlen hiteleknél, elsősorban a személyi kölcsönöknél magasabb az átlagnál, ám az itteni adósok egy részét egyelőre megvédi a negatív adóslistára kerüléstől a januári minimálbér emelés, ami a tolerálható tartozás összegét is 20 százalékkal emelte.

Minimálisan nő a nem fizetők aránya

A bankok előzetes adatai szerint a hitelmoratóriumból visszatérő ügyfelek döntő része rendben törleszt. A money.hu körkérdésére válaszoló hitelintézetek szerint az előzetes várakozásaik igazolódtak be, továbbra is rendkívül alacsony azok száma, akik az automatikus moratórium lejárta után nem kezdték meg a kölcsönük törlesztését.

  • A Budapest Bank, a CIB, a K&H és az UniCredit Bank is úgy nyilatkozott, hogy a moratóriumból kikerült ügyfelek az előzetes várakozásokkal egyezően nem mutatnak jelentős mértékű késedelmet, a portfólió stabil.
  • A Takarékbank esetében néhány százalékponttal nőtt a késedelemben lévők aránya, a Gránit Banknál pedig csupán 1-2 folyószámlahitel esetén fordult elő az, hogy a moratóriumból kilépő ügyfelek nem tértek vissza a rendes törlesztéshez.

A Takarékbank várakozásai szerint maximum fél százalékponttal nő majd a 90 napon túl tartozók aránya február végén a moratóriumból kikerülők között, ám ebből nem következik az, hogy mennyivel nő majd a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) mulasztásokat nyilvántartó listájára továbbított adatmennyiség. A szabályok értelmében ugyanis a korábban BAR-listaként emlegetett adósnyilvántartásba kerülésnek csak egyik feltétele az, hogy a tartozás 90 napon túl fennálljon. A másik feltétel az, hogy az adósok 90 napon túli mulasztásának összege meghaladja a mindenkori minimálbér összegét – emlékeztetnek a money.hu szakértői. Ezzel kapcsolatban a Takarékbanknál arra hívták fel a figyelmet, hogy a mulasztó adósok egy része esetében a minimálbér januári 20 százalékkal, 200 ezer forintra történő növelése odázhatja el az adatok KHR-be továbbítását. A szabályok értelmében, ha a tartozás akár csak egy hónapra is a minimálbér szintje alá csökken, újrakezdődik a 90 napos megfigyelési időszak.

Sok még a bizonytalanság

A fentiek okán január és február hónapban a bankok nem tapasztaltak még szignifikáns növekedést a KHR-be továbbított adatok számában egy korábbi, még a moratórium előtti hónaphoz képest. A KHR listát is kezelő BISZ Központi Hitelinformációs (BISZ) Zrt. egyelőre csak a decemberi adatokat közölte, abban még a moratórium alatt megszokott csökkenés tapasztalható – a nyilvántartott mulasztások száma 2021-ben közel 10 százalékkal, 1,054 millióra csökkent. Ez azzal magyarázható, hogy a moratórium miatt új mulasztás nem került rögzítésre, ám a 21 hónapos általános moratórium alatt még a KHR-ben szereplő adósok egy része is törleszteni kezdett. A következő hónapokban ugyanakkor minden bizonnyal emelkedni fog a mulasztások száma – először azoknak adatai kerülnek be, akik már a moratórium indulása előtt is tartozással küzdöttek és a védernyő ideje alatt nem rendezték azt.

Bár a KHR lista növekedésével kapcsolatos várakozások továbbra is alacsonyak, a Takarékbank és a Cofidis szakértői is arra hívják fel a figyelmet, hogy  egyelőre korai végleges prognózist felállítani a mulasztások alakulásáról. A következő hetekben, hónapokban ugyanis komoly kérdést jelenthet az, hogy az infláció milyen hatást gyakorol az adósok pénztárcájára. A kamatstop intézménye ugyan az érintettek jelentős részét tavasszal védi a pénzromlás miatt elindult kamatemelés hatásaitól, ám a mindennapi megélhetés drágulását ezek a családok is érzik. Ha pedig június végével a kamatstop megszűnik, a hirtelen, akár 20-25 százalékkal is megugró törlesztőrészlet újabb hullámot hozhat a nem fizetésben.

Szerencsére, a money.hu kérdésére válaszoló bankok szerint az adósok tisztában vannak azzal, hogy a kamatstop ezúttal nem olyan, mint a moratórium, a csökkentett részleteket a februári adatok szerint rendben fizetik az arra jogosultak.  

A lakáshiteleket rendben fizetjük

Ami a moratórium utáni mulasztások típusát illeti, a bankok tapasztalata szerint leginkább a fedezetlen hitelek, a személyi kölcsönök, áruhitelek és folyószámla hitelkeretek esetében mérhető az átlagnál komolyabb növekedés az elmaradt törlesztésben, a lakáshitelek havi esedékes összegét sokkal pontosabban fizetik az adósok. Miután fogyasztási hiteleknél a kölcsön összeg és a törlesztőrészlet is alacsonyabb, itt hosszabb időnek kell eltelnie, amire a mulasztás összege eléri a minimálbér összegét.

Nem szabad várni

A money.hu szakértői továbbra is azt javasolják a fizetési nehézségbe esők számára, hogy ne várják meg a KHR adattovábbítást, hanem a törlesztés elmaradását követően minél hamarabb keressék meg a hitelt nyújtó bankot. A negatív adósnyilvántartásban ugyanis a tartozás teljes kifizetése után is minimum 1 évig ott szerepelnek majd a mulasztás adatai. Ahogy az OTP Banknál emlékeztettek, ők – és természetesen a többi pénzintézet is – felkészült arra, hogy a moratóriumot követően további fizetéskönnyítési lehetőségeket kínáljon a fizetési nehézséggel küzdő ügyfélkör számára. Ilyen megoldás lehet például a törlesztőrészlet csökkentése, a futamidő meghosszabbítása, illetve ennek a kettőnek a kombinációja is.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...