Kövesse Facebook oldalunkat!

A lakosság több mint 61 ezer forintot költ idén karácsonyi ajándékokra – ez derül ki a Magyar Bankholding által készített piackutatásból. 2021-ben a vásárlók csaknem 40 százaléka hitelből finanszírozza a karácsonyi ajándékokat, 38,5 százalékuk pedig a téli hónapok előtt spórol az ünnepi kiadásokra. A megkérdezettek idén szélesebb családi körben tervezik tölteni az ünnepeket, és átlagosan hét ajándék megvásárlásával számolnak.

2021-ben magas az interneten, magyar és külföldi webshopokon keresztül leadott karácsonyi ajándékrendelések száma

– derül ki a Magyar Bankholding karácsonyi költéseket vizsgáló reprezentatív kutatásából.

A felmérés alapján látható, hogy a megkérdezettek idén átlagosan hét ajándékot szeretnének karácsony alkalmából megvásárolni. A járvány ellenére pozitívan tekintenek a közös családi ünneplések lehetőségére is, a kutatásban résztvevők 34,4 százaléka keresné fel karácsonykor a teljes rokonságot. A megkérdezettek átlagosan több mint 61 ezer forintot szánnak az ajándékokra; a legnagyobb arányban 50 és 70 ezer forint között terveznek költeni, de sokan gondolkoznak 20 és 30 ezer forint közötti összegben.

Jelentős azok száma, akik előnyben részesítik az érintésmentes fizetést a karácsonyi bevásárlás során. A válaszadók 58,5 százaléka használja rendszeresen érintésmentesen a kártyáját fizetéshez, de a bank- és hitelkártya használat mellett a megkérdezettek 53,7 százaléka készpénzzel is fizet az ajándékokért. Az ünnepek környékén a hitelkártyás vásárlási forgalom is megnő, sokan például a Black Friday ajánlatok közül választják ki a karácsonyi ajándékokat. Többen választják az utólagos részletformáló konstrukciót, melynek segítségével a nagyobb összegű vásárlásokat több egyenlő részletben tudják megfizetni, a hitelkártya kamathoz képest alacsonyabb kamattal.

Sokan választják az online történő vásárlást is – idén a lakosság 64,4 százaléka hazai, 14,7 százaléka pedig nemzetközi webáruházban vásárolta meg az ajándékokat. A korosztályokat vizsgálva látható, hogy ebben az időszakban a fiatalabb, 18-26 év közötti válaszadók elsősorban plázában (75%) vásárolnak, míg az internetes ajándékbeszerzést a 36-44 éves korosztály preferálja a legjobban (68,1%).

Az elvégzett kutatásunk alapján látható, hogy 2021-ben a lakosság 39,4 százaléka tervezi hitelből finanszírozni a karácsonyi bevásárlásait, átlagosan 18 ezer forintos értékű hitelkeret felhasználásával. Emellett magas azoknak a száma is, akik teljesen mértékben felhasználják, vagy akár túl is lépik a rendelkezésükre álló hitelkártya vásárlási keretet. Az ajándékvásárlást megkönnyítő hitelek széles körű értékesítésével magunk is hozzá kívánunk járulni az idei ünnepekhez. A Magyar Bankholding, így a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank tagbankjainak ügyintézői a karácsonyt megelőző időszakban is készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére.

– mondta Ginzer Ildikó, a Magyar Bankholding standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

A felmérés kitért azokra a termékkategóriákra is, amelyeket hitelből finanszíroznak a megkérdezettek. A lista alapján a lakosság 21,4 százaléka illatszert, míg 17,9 százaléka ékszert vesz hitelre. Népszerű emellett az ajándékutalványok, illetve a játékkonzolok hitelből történő finanszírozása is. A kereskedelmi partnereknél ilyenkor gyakran megnő az áruhitelek iránti érdeklődés, hiszen a karácsonyi ajándékok tekintetében továbbra is slágernek számítanak az elektronikai eszközök, ezen belül is az okoskészülékek, okostelefonok, tabletek, laptopok és az okostévék.

Bár sokan vesznek fel hitelt karácsonykor, az erre spórolók aránya is magas:

A válaszadók 38,5 százaléka jellemzően karácsony előtt kezd el megtakarítani az ajándékokra, míg 26,9 százalékuk az ünnepek után ügyel jelentősen a kiadásaira.

A válaszadók közel háromnegyede (70,3 százalék) a házastársát vagy élettársát ajándékozza meg az ünnepek során, 56,6 százalékuk pedig a szüleinek is vesz ajándékot. A megkérdezettek közel fele 3-4 héttel karácsony előtt kezdi el az ajándékok beszerzését, míg a női válaszadók 19,7 százaléka igen korán, akár 2-3 hónappal korábban is nekilát a karácsonyi bevásárlásnak. A karácsonyi ajándékok kiválasztása esetén a fiatalabb, 27-35 éves korosztály 35,6 százaléka gondosan összeállított listával vág bele az ajándékok beszerzésébe. Vannak azonban olyanok is, akik nem készülnek előre: a kutatásban résztvevő férfiak, valamint a 45-53 éves korosztály mintegy 10 százaléka állította, hogy nem tudja előre, kinek mit szeretne adni, inkább vásárlás közben, a kínálat alapján hoz spontán döntést.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...