Kövesse Facebook oldalunkat!

A mellrákról sok szó esik napjainkban, valahogy azonban a legtöbb nő mégis távolinak érzi a témát – pedig amilyen tudatosan éljük az életünket más területeken, mellünk egészségére legalább annyi figyelmet kellene fordítanunk. A mellrák hónaphoz kapcsolódóan az AVON ezért egy rendhagyó, mindenki számára ingyenesen elérhető, online, élőben közvetített eseményre várja az érdeklődőket, 2021. szeptember 28-án 17 órakor.

Az online, élő közvetítésű kerekasztal-beszélgetésen három ismert, ízig-vérig mai nő vesz részt, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a betegséggel, így más-más szemszögből közelítik meg a témát. Személyes történeteik megosztásával, illetve egy orvosszakértő részvételével szeretnénk erre, a minden 10. nőt érintő betegségre felhívni a figyelmet.

  • Bajkó Barbara, az Élet Dió után oldal alapítója sikeresen megküzdött a mellrákkal és hősies küzdelmét megosztotta a világgal Instagram oldalán, mivel a rák még mindig tabu téma Magyarországon és szeretné ezt a falat némiképp ledönteni.
  • Túróczi Réka, az Irunmom blog futónője óriási lépést tett a megelőzés érdekében. Miután megtudta, hogy édesanyájától örökölte a nőgyógyászati rákokért felelős génmutációt, így igen magas az esélye, hogy kialakuljon nála a mellrák, úgy határozott, megelőzi a betegség kialakulását, ezért kétoldali masztektómiának, melleltávolító műtétnek vetette alá magát.
  • Molnár Viola Anna, digitális tartalomkészítőként szívügyének tartja, hogy kiálljon a társadalom egészét érintő témák mellett. Vió 29 éves korában talált mellében egy csomót – ami szerencsére jóindulatúnak bizonyult – de azóta nagyon komolyan veszi a betegséget és fontosnak tartja, hogy évről évre felhívja a nők figyelmét a mellrákszűrések fontosságára.
  • A beszélgetésben részt vesz továbbá Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke is, aki szakmai oldalról közelíti meg a témát.

Az izgalmas beszélgetést Szabados Ágnes vezeti.

Az esemény célja, hogy a résztvevők közreműködésével, személyes történeteik és egyéni látásmódjuk által minél több nő figyelmét felhívja a betegségre. A kerekasztal-beszélgetés mindenki számára ingyenesen elérhető, amelyet az AVON Youtube csatornáján élőben közvetít a vállalat.

További részletekért csatlakozz az eseményhez az alábbi link segítségével: https://fb.me/e/11PZRUeaV

Csatlakozz Te is és beszéljünk róla! Döntsük le együtt a mellrákot körülvevő falakat és indítsunk közösen párbeszédet ezzel kapcsolatban a nők között!

Nyitókép: Gabriel Aguirre / Unsplash.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...