Kövesse Facebook oldalunkat!

Nem halálosabb, de fertőzőbb a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett variánsa két egymástól független tanulmány szerint, melyek kedden a The Lancet Infectious Diseases és a The Lancet Public Health című tudományos lapokban jelentek meg.

Korábban azt feltételezték, hogy a B.1.1.7 nevet kapott variáns nemcsak könnyebben átadható, mint a Vuhanban felfedezett vírus, hanem nagyobb arányban vezet a megbetegedett páciensek halálához. A két kutatás a 2020 szeptembere és decembere közötti periódust vizsgálta, amikor a B.1.1.7. felbukkant és terjedni kezdett Angliában.

Az első kutatásban brit páciensek részvételével végeztek teljes genomelemzést tavaly november 9. és december 20. között. Akkor a vuhani mellett már a brit variáns is terjedt Londonban.

  • A kutatók összehasonlították a két variánssal fertőzöttek betegségének súlyosságát. A 341, igazoltan Covid-19-ben szenvedő ember 58 százaléka hordozta a brit, 42 valamely más variánst.
  • Nem találtak összefüggést a súlyos lefolyás és a vírus variánsa között, a B.1.1.7.-tel fertőzöttek 36, a nem B.1.1.7.-tel fertőzöttek 38 százaléka lett súlyan beteg, vagy hunyt el.

A brit variáns fertőzőképességét úgy vizsgálták, hogy a PCR-tesztekhez használt minták adatai alapján megbecsülték a beteg orrában és torkában lévő vírusmennyiséget. Az adatok alapján a B.1.1.7.-tel fertőzöttek mintái nagyobb mennyiséget tartalmaztak.

A másik tanulmány egy Covid-applikáció 36 920 felhasználójának adatait elemezte. A felhasználók tesztje szeptember vége és december vége között lett pozitív. Ebben a 13 hétben nőtt meg a B.1.1.7. aránya Londonban, Délkelet- és Kelet-Angliában.

Megállapítottuk a fertőzőképesség növekedését, de azt is láttuk, hogy a B.1.1.7. terjedése egyértelműen reagált a lezárásokra és valószínűleg működött az eredeti vírus ellen szerzett védettség.

– írta Claire Steves, a King’s College London tudósa, a kutatás egyik vezetője.

Nem találtak bizonyítékot arra, hogy változott volna az újrafertőződés esélye a B.1.1.7. esetében az eredeti vírushoz képest.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...