Kövesse Facebook oldalunkat!

Csaknem háromezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi károkról, a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.

A károsultak közül sokan csak az új évben fordultak biztosítóikhoz, a becsült kárösszeg a legfrissebb adatok szerint így az év végi gyorsjelentésben jelzett ötszörösét is elérheti – írták.

Fotó: MTI/AP

A szövetség közleményében felidézte, hogy a december 28-29-i horvátországi rengéseket követő első két napban a hazai biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok akkor 100 millió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak, ugyanakkor jelezték, hogy további bejelentésekre számítanak.

A Mabisz tájékoztatása szerint az új év első napjaira csaknem háromezerre nőtt a bejelentések száma, melyek nyomán a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot.

Az összeg önmagában nem kirívó, mivel egy-egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos nagyságrendben is megterhelheti a biztosítói kasszákat, de az egy bejelentésre jutó, átlagosan mintegy kétszázezer forint viszonylag magasnak számít. Ezt az indokolhatja, hogy a földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okozhat, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar – emelte ki a biztosítók szövetsége.

Az összesített és már feldolgozott adatok alapján a legtöbb igazolható kárt a déli határhoz közeli Baranya, Somogy és Zala megyéből jelentették. A közlemény szerint a kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok saját szakértőik mellett a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.




A társaságok folyamatosan térítik a károsultaknak a jóváhagyott kifizetéseket, van olyan biztosító, amely a szemlézett károk mintegy kilencven százalékában már le is zárta az eljárást – ismertette a Mabisz.

Az ügyintézést jelentősen segíti, hogy tavaly, részben a járványveszély miatti kihívásra válaszul, a biztosítók felgyorsították digitalizációs szolgáltatásaik kiépítését a kárbejelentési és a kárfelmérési területeken is – tette hozzá a szervezet.

Fotó: MTI/AP

Egyes biztosítóknál a bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Ha viszont helyszíni kárszemle válik szükségessé, akkor a károsultak csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, például a megrongálódott épületek esetleges áramtalanítását, a vízvezetékek lezárását, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképeket – hívta fel a figyelmet a Mabisz.

A szövetség jelezte azt is, hogy a mintegy négymillió magyarországi lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint – áll a Mabisz közleményében.

Nyitókép: MTI.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...