Kövesse Facebook oldalunkat!

A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6.5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén.

A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is.

A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

További bejelentésekre számítanak

Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre – jellemzően 3-5 nap.)

Az idei évben a veszélyhelyzet felgyorsította az informatikai fejlesztéseket, a digitalizációt a kárbejelentések területén, sőt már a kárrendezéssel kapcsolatban is van online megoldás.

Minderről a honlapok részletesen tájékoztatják az érdeklődőket.

  • Több társaság a távoli kárfelvétel választását javasolja az ügyfeleinek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében.
  • Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak.
  • Egyesek már bevezették, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel a korábbinál lényegesen gyorsabban, akár 20-30 perc alatt mérhetőek fel a károk.

A személyes kárszemléig, amennyiben az mégis szükségessé válik, csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

További bejelentésekre számítanak

A mostani bejelentések nyomán kifizetendő kárösszegek egyébként nem számítanak kirívónak, egy-egy nagyobb nyári vihar ugyanis akár több milliárdos nagyságrendben is megterheli a biztosítói kasszákat.

Mindenki, aki rendelkezik lakásbiztosítással, számíthat az okozott károk megtérítésére,

mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy, mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb.

Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.)

A mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak jelenleg a 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Nyitókép: Unsplash / illusztráció.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...