Kövesse Facebook oldalunkat!

A HRKOMM Award szakmai zsűrije a Colonnade Biztosító otthoni munkavégzése során alkalmazott munkatársi közösségépítő megoldásait ismerte el a díjjal.

Munkatársai biztonsága érdekében és a nemzetközi egészségügyi irányelveket is figyelembe véve, a Colonnade Biztosító csapatai már a járványhelyzet első hulláma alatt is — az ügyfélszolgálati ügyeletet leszámítva — közel 100%-ban otthonaik biztonságából látták el munkájukat. A vállalat technikai felkészültsége lehetővé tette, hogy az irodán kívüli mindennapok semmilyen hátrányt ne okozzanak sem az egyéni, sem a vállalati partnerek számára az üzletmenet folyamatosságában, és különös figyelmet fordítottak a kollégáik közötti összetartozás megőrzésére és növelésére is.

Ebben az időszakban számos munkahelyi programmal és aktivitást serkentő kezdeményezéssel segítették, hogy munkatársaik számára a távolság csak fizikai maradjon. A hagyományos tavaszi csapatépítő programot jótékonysági kezdeményezéssel kötötték össze, a futással, kerékpározással megtett kilométerekkel, valamint az online jóga és pilates órákkal szerzett pontokat kórházi dolgozók megsegítésére válthatta be a legeredményesebb csapat, így nagy értékű felajánlásokat intéztek több hazai kórház dolgozói számára is. Mivel az új élethelyzetek új megoldásokat is követelnek, így hét országukra kiterjedő, pénzdíjas innovációs ötletversenyen keresték a legjobb javaslatokat új termékek kitalálására, a belső folyamatok fejlesztésére. De a kreativitás nem csak a szakmai munka során kapott szerepet, a kollégák gyermekei részére rendezett rajzpályázaton a legkisebbek örökítették meg az otthonról dolgozó szülőket, és a szórakozásra többek között alkalmat teremtettek filmszakértő bevonásával rendezett online filmklubon is.

A HR KOMM Award idei különkategóriájában, amelyben kifejezetten a járványhelyzetre adott legjobb közösségépítő megoldások jó példáit keresték, több más vállalattal együtt a Colonnade Biztosító HR-kommunikációs tevékenységét is különdíjjal ismerték el.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...