Kövesse Facebook oldalunkat!

A magyar Opera Gin alig másfél év alatt elért eredményei saját tulajdonosai várakozásait is felülmúlták. Most az Első Magyar Gin Manufaktúra egy másik spirit kategóriában indít kiemelkedő minőségű terméket. Az Opera Vodka megalkotásával nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy újabb szegmensben hódítsák vissza a magyar közönség bizalmát a nemzetközi prémium márkáktól, és váljanak ugyanúgy trendszetterré, ahogy a gin reneszánsz beindításával tették.

Nemrég indultak, de már számos díjat nyertek

Az Opera Gin Budapest, a tavalyi Red Dot dizájn díj elnyerése után, idén két kiemelkedő italszakmai elismerést is szerzett. A Global Spirits Masters megmérettetésen, majd az IWSC-n (International Wine & Spirit Competition) is aranyérmet kapott az Első Magyar Gin Manufaktúra London Dry típusú ginje, ráadásul az IWSC-n a magyar szeszesital által valaha elért legmagasabb pontszámmal, 96-tal végeztek.

Az Opera Gin üzleti sikerei, a nemzetközi elismerések, értelemszerűen mind-mind hatalmas örömet okoztak csapatunknak. Az egyik legnagyobb vívmányunknak azonban azt tekintem, hogy az Opera megjelenése után gomba módra kezdtek szaporodni a hazai ginek. Mára egy igazán színes magyar gin szcénáról beszélhetünk és ennek alapkőletételéhez nem kis mértékben mi is hozzájárultunk.

– mondta Dámosy Bálint alapító.

Vodkára hajtanak

Az Első Gin Manufaktúra csapatának nem titkolt célja, hogy egy újabb prémium szeszesital szegmensben legyenek úttörők, bebizonyítva, hogy hazai termékeket – így akár vodkát is – lehet olyan minőségben és elvárásoknak megfelelően készíteni, mint a legelismertebb nemzetközi párlatokat.

A vodka közismerten orosz és lengyel gyökerekkel bír (vodka – voda – vizecske). Sokan a vodka keletkezését a XV-XVI. századra teszik, pedig a mai értelemben vett, és definiált finomszesz mindössze a XIX. század végén keletkezett. Ahogy a gin reneszánsz kapcsán megfigyelhető az a nemzetközi trend, hogy a fogyasztók figyelme a hazai, lokális gyártású termékek felé fordul, ugyanez látszik most külföldön a vodkáknál is.

– magyarázza Dámosy Bálint.

Bővülő piaca van a vodkának

Jelen esetben nem csak divathullámról van szó, hanem a fogyasztói tudatosság is megjelenik az italválasztásban: a helyi alapanyagok előnyben részesítése, a hazai ipar támogatása, a környezet védelme, a helyi értékek megőrzése immár a prémium alkoholos italok piacán is tetten érhető motiváció.

Noha a világ rövidital piacának közel harmadát a vodka teszi ki, szakértők még mindig évi 3-5%-os piacbővülést jósolnak értékben, miközben volumenben ettől elmaradó növekedést várnak. Ez is azt vetíti előre, hogy a vodka lassacskán feljebb pozícionálódik, a középkorúak körében is erősödik az elfogadottsága, különösen a természetéből adódóan alacsony kalóriatartalma miatt.

Nem mennyiségben, hanem minőségben fejlődik tehát tovább ez a piac, ugyanakkor nem a legfelsőbb kategóriás elit márkáknál, hanem a sztenderd és prémium határán, ahol nagyobb figyelem esik a kézműves főzdék egyedi, szerethető, türelemmel és figyelemmel előállított termékeire. A közismert orosz, lengyel és svéd márkák mellett leginkább az amerikaiak erősödnek, de megjelentek a nyugat-európaiak is, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan a mi régiónkban is nagyobb figyelmet fordítanak az innovatív eljárással készült helyi vodkákra. Erre a térképre első gyártóként Magyarországot is szeretnénk felrakni az Opera Vodkával.

– mondja Dámosy Bálint.




Egy évig dolgoztak a tökéletes recepten

A manufaktúra csapata közel egyéves fejlesztést követően teremtette meg az Opera Vodkát. A gluténmentes kukoricaszesz speciális eszközökön történő többszörös szűrésével és kezelésével, saját titkos receptjük szerint készül el a végleges, 40 fokos, tiszta vodka.

  • Míg a vodkánál valamelyest szűkebb a kísérletezés lehetősége, mint a gin esetében, de azt gondoljuk, hogy a vodka tekintetében is megalkotható az egyedi ízvilág.
  • Szemben a ginnel, ahol a fűszer és gyógynövény alapanyagok gondos megválogatása, valamint a ginre legmegfelelőbb lepárlási technika alkalmazása a magas minőség záloga.
  • A vodkánál nagyobb hangsúly terelődik a párlat struktúrájára és textúrájára, ami a szűrési és kezelési folyamatok révén tökéletesíthető.

Az Opera Vodkát egyrészt klasszikus koktélok elkészítéséhez javasolják, mint például a James Bond révén ismert Vodka Martini, vagy a Szex és New York hölgyei által fogyasztott Cosmopolitan.

Személyes kedvenc vodka-koktélomhoz, a gyömbérsörrel készülő Moscow Mule-hoz is kiváló az Opera, de selymes textúrájának és tisztaságának köszönhetően a Magyarországon méltán kedvelt vodka szódának is remek alapanyaga.

– mondja Dámosy Bálint.




Jövőre további újdonságok is várhatók

Természetesen a tiszta Opera Vodka mellett 2021 folyamán további izgalmas és egyedi ízesített vodkákkal is szeretnénk a fogyasztókat és bártendereket meglepni, ezáltal talán olyan fogyasztókkal is megszerettetni a vodkát, akik semleges ízvilága miatt korábban kerülték. – tette hozzá.

Külföldön is megállja a helyét

A jó minőségű hazai alapanyagok megválasztása, a hosszú tesztelési folyamattal kialakított előállítási módszerek, valamint a művészi arculat célja, hogy egy olyan erős magyar vodka márka szülessen, amely a hazai és külföldi top bárokban is megállja helyét, éppúgy, mint nagytestvére, az Opera Gin Budapest. A bevezetést ugyanakkor – különösen a járványidőszakra tekintettel – visszafogott árképzés támogatja. Noha a termék minőségét illetően a prémium szegmenst célozza, árában nem lóg ki jelentősen a jól ismert nemzetközi márkák közül.

Az lebeg a szemünk előtt, hogy ha visszatérnek a helyi vendégek és a turisták a magyar bárokba, és valamilyen újhullámos, mégis helyi italt keresnek, akkor Opera Gin és Opera Vodka kerül majd elsőnek említésre.

– vall a tervekről Dámosy Bálint.

Hirdetés (x)

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...