Kövesse Facebook oldalunkat!

A koronavírus-fertőzés megelőzésben nem, de kezelésében hatékony lehet a remdesivir hatóanyagú gyógyszer – mondta Jakab Ferenc virológus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn, azzal összefüggésben, hogy a készítmény hozzáférhetővé válik az Európai Unió és az Egyesült Királyság betegei számára.

A Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője elmondta: bebizonyosodott, hogy az eredetileg az ebola ellen készített szer meg tudja akadályozni a vírus replikációját.
Nem újkeletű szerről van szó – tette hozzá a szakértő.

A koronavírus elleni orosz vakcináról Jakab Ferenc azt mondta: megosztja a kutatói társadalmat a védőoltás, van, aki bízik benne, mások kételkednek, mert nem tesztelték elég ideig.

A virológus szerint nem újkeletű technológiáról van szó, így akár hatásos is lehet.
Ugyanakkor aggasztó, hogy az úgynevezett fázis 3-as vizsgálatig nem jutott el készítmény, tudományos fórumokon nem hallottak róla, sem a kipróbálás hatékonysága, sem a beoltottak nyomon követése nem ismert – mondta.

Nyitókép: Pexel / illusztráció

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

Szimpatikus számodra a Biztosító Magazin?
KÉRJÜK, HOGY TÁMOGASD A MUNKÁNKAT!
A színvonalas tartalmak előállítása és a szerkesztőség napi működtetése az online kiadványok esetén is igényel anyagi ráfordításokat. Ezért bátorkodunk, most a tisztelt olvasókhoz fordulni, hogy felajánlásaikkal támogassák munkánkat.

A Biztosító Magazin küldetése, hogy elősegítse Magyarországon a biztosítási tudatosság növekedését, valamint, hogy platformot teremtsen a szakmában dolgozó kollégák személyes márkájának építésére.

Ha neked, is fontosak ezek az értékek, akkor kérjük, hogy támogass minket! Kis összegnek is örülünk és hálásak vagyunk érte.
BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...