A felsőoktatási ponthatárok csütörtöki kihirdetésével elkezdődött az albérletpiaci főszezon, amely jelentős kínálattal és a tavalyinál erősebb kereslettel rajtolt – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 40 ezer hirdetés alapján az albérletkínálatot és a bérelhető ingatlanok iránti keresletet vizsgálta. Az Oktatási Hivatal adatai alapján több mint 68 ezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait idén ősszel.

Rekordszintű kínálat, berobbanó kereslet

A lakástulajdonosok készültek a nyitányra: a ponthatárhirdetés napján, azaz csütörtökön már több mint 21 ezer kiadó ingatlanhirdetésből válogathattak a bérlők, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg az egy héttel ezelőtti rekordszinthez képest.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta:

Napról napra tempósan emelkedett a bérelhető ingatlanokat kínáló hirdetések száma az elmúlt napokban, ráadásul a következő egy-két hétben további bővüléssel lehet számolni. A kereslet pedig a tavalyinál is erősebb. Ezen a héten már 38-42 százalékkal többen kerestek kiadó lakást, mint tavaly, amikor szinte ugyanekkor hirdették ki a ponthatárokat.

  • Az erősebb kereslet azzal is magyarázható, hogy most a tavalyinál alacsonyabbak a bérleti díjak, ami részben a koronavírus-járvány negatív hatása, valamint a kínálatbővülés miatt.
  • A kínálat annak is köszönhető, hogy a járvány miatt sok rövid távra kiadó lakás került piacra, ráadásul ennek a tevékenységnek a jövője is bizonytalan a küszöbön álló szabályozás miatt.

Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten majdnem 15 ezer kiadó lakásból válogathatnak a diákok. A különböző városrészek közül az V., a VI., a VII., a VIII., a XI. és a XIII. kerületben a legszélesebb a paletta. A többi egyetemváros közül Debrecenben és Pécsen több mint 700 albérlet volt elérhető csütörtökön, Szegeden és Győrben pedig több mint 500 kiadó lakás vagy ház hirdetése volt elérhető. 

Ezért nem várható bérletidíj-emelkedés az idei szezonban

Balogh László azt is elmondta, hogy a kirobbanó formát mutató kereslet valószínűleg nem növeli majd a bérleti díjak szintjét, hiszen a keresők egy jelentős része azokból az átköltözőkből áll, akik egy másik bérleményt cserélnek szebbre, jobbra vagy olcsóbbra.

A hátrahagyott albérletek miatt viszont a kínálatban megjelenő és üresen álló kiadó lakások száma nem csökken. A bérleti díjak megemelése a koronavírus miatt kialakult bizonytalan gazdasági helyzetben és az albérletárak csökkenése miatt a legtöbb bérbeadó számára szóba sem jöhet, ha szeretnék megtartani a bérlőjüket.

– fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Rendhagyó év indul, nemcsak a diákok számára

Balogh László elmondta, hogy a koronavírus-járvány új helyzetet teremtett az albérletpiacon és a következő időszak is bizonytalan.

Egyelőre nem tudni, hogy súlyosabbá válik-e a járvány, lesz-e második hullám. Ezzel összefüggésben bizonytalan, hogy az idei tanévben sort kerítenek-e digitális oktatásra az egyetemek és főiskolák. Márpedig ez nem csak a diákok, hanem a lakást kiadó tulajdonosok szempontjából is lényeges a bérleti megállapodás egyeztetésekor.

– emelte ki a szakember.

Számolni kell azzal is, ha lesz esetleg járvány miatt szünet a tanévben és erre az időre a bérlők esetleg üresen hagyják a lakást, akkor milyen díjat kell fizetniük. Igaz, a dolgozó diákok esetében más a helyzet, mert nekik viszont fontos a folyamatos lakhatás.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...