A kátyú okozta károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik a kátyúbiztosítást kínáló társaságok tapasztalatai szerint. Az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért érdemes biztosítással felkészülni a váratlan esetekre – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Tavasszal kezdik el javítani az úthibákat

A téli fagyok igen súlyosan meg tudják rongálni a közutakat, ezért most kezdődik csak az igazi „kátyúszezon”. Az úthibák javítása általában tavasszal kezdődik meg, gyakran nyár elejéig is elhúzódik, addig viszont számtalan autót tesznek tönkre minden évben.

A kátyúk okozta leggyakoribb kár a defekt, illetve a felni sérülése, de előfordul futómű-károsodás is sőt, akár balesetet, személyi sérülést is okozhat a kátyú. Az átlagos kárösszeg pár tízezer forint, azonban a futóműben okozott kár akár a többszázezret is elérheti.

A bizonyítási tereh az autóson van! Elő a kamerákkal!

Fontos tudni, hogy bár az utak állapotáért az út fenntartója felel, azonban a káreseményt mindig a kárt szenvedett autósnak kell bizonyítania A kátyús balesetekhez akkor is érdemes rendőrt hívni, ha nem történt személyi sérülés, mivel a hatósági jegyzőkönyv fontos dokumentum lehet a bizonyítási eljárás során. Az esetet mindig alaposan dokumentáljuk: készüljön több irányból is fénykép a kátyúról, az autóról, a helyszínről és jól láthatóan a keletkezett sérülésről. Ha a balesetet más is látta, érdemes feljegyezni a tanú vagy tanúk elérhetőségét.

KORÁBBAN ÍRTUK

MABISZ: Közel a lakosság fele hallott már az E-kárbejelentő applikációról

Már minden második potenciális felhasználó hallott az E-kárbejelentőről, a Magyar Biztosítók Szövetségének digitális alkalmazásáról, amely Magyarország egyik legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát – derült ki a Századvég felméréséből.

MABISZ: Elkezdődött az iskola, fokozottan figyelni kell a kerékpárosokra!

A tanév kezdetével az autósoknak fokozattan figyelniük kell az iskolák környékén a kerékpáros forgalomra már csak azért is, mert hazánkban a kerékpáros közlekedésbiztonság sajnos az uniós átlag alatti. Az idei szeptemberi Biztonság Hetén kiemelt figyelem irányul majd a kerékpárok használatával járó kockázatokra és biztosítási lehetőségekre

A bejelentéssel a károsultnak a közút fenntartójához kell fordulnia

A bejelentésnél közölni kell az esemény idejét, pontos helyét, valamint, hogy milyen körülmények között történt a baleset. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen készült hatósági jegyzőkönyvet, valamint a fényképfelvételeket, tanúnyilatkozatokat, továbbá – amennyiben rendelkezik vele – a kár összegét igazoló javítási számlát.

A kár pontos összegének tanúsításához feltétlenül kérjünk számlát a gépjármű javítási munkálatairól, és őrizzük is meg a procedúra befejezéséig, továbbá érdemes lehet az esetlegesen kicserélt alkatrészeket is megtartani.




Kátyúkár biztosítás

Kátyúkár biztosítás esetén nem az útkezelő, hanem a saját biztosítónk felé jelenthetjük be a kárt. A biztosító kifizeti a kártérítést, majd utólag rendezi azt az illetékes közútkezelővel. Itt is rendkívül fontos a részletes dokumentáció, ennek hiányában ugyanis a biztosító sem tud fizetni. Mint ahogy akkor sem, ha a megengedettnél gyorsabban hajtott az autós, vagy figyelmeztető tábla jelezte az úthibát.

Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve KGFB vagy CASCO mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, akár évi 2-3 ezer forintért.

A kátyúkár biztosítást az hívta életre, hogy az ilyen károk átlagos összege 20 ezer forint körüli, a casco biztosítások önrésze pedig ettől jellemzően magasabb.

KORÁBBAN ÍRTUK

MABISZ: Olcsó a KGFB idehaza, Európában máshol magasabbak a tarifák

Nemzetközi összehasonlításban a magyar KGFB-tarifák az elmúlt évek emelkedése ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában - állapította meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége

MABISZ Konferencia: Ma már versenyképességi tényező az ügyfélélmény a biztosítók számára is

Meg kell értenünk ügyfeleink személyes céljait és igényeit, hogy a kiszolgálási színvonalat folyamatosan emelni tudjuk – mondta Dr. Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára a szövetség X. Biztosításszakmai Konferenciájának megnyitóján.

Mit hol jelentsük be?

  • MIT? Településeket összekötő utakon, autópályákon történt balesetek.
    KINEK? Magyar Közút Zrt-nek.
    Elektronikusan: https://internet.kozut.hu/ugyfelszolgalat/karigeny-bejelentes/gepjarmu-kar/ weboldalon.
    Postai úton: Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kárigénykezelő osztály, 1024 Budapest, Fényes Elek u. 7-13.
    E-mailen: karigenykezeles @ kozut.hu
  • MIT? Lakott területen belüli útszakaszokon történt balesetek.
    KINEK? Illetékes önkormányzatoknak
  • MIT? Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalai
    KINEK? Budapest Közút Zrt-nek.
    Személyesen: Az ügyfélszolgálaton (Budapest, XI. kerület, Bánk bán utca 8-12.);
    E-mailen:karrendezes @ budapestkozut.hu címen, kitöltött “Kátyúkár bejelentő lap” csatolásával

Jogsegély szolgáltatás

Egyes biztosítóknál létezik olyan szolgáltatás is, amely a kár – meghatározott limitig történő – megtérítése mellett egyfajta jogsegély-szolgáltatást is nyújt, eljár az út kezelőjénél a biztosítási limitet meghaladó kártérítés megfizetése ügyében.

Tetszett a cikk?
Ne felejtsétek el megosztani! Köszönjük!

BIZTOSÍTÓ MAGAZIN A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN
Facebook CSOPORTUNKBAN szakmai témákat vitatunk meg, Facebook OLDALUNKON pedig értesülhetsz a legfrissebb hírekről. Kövesd a Biztosító Magazint a közösségi média oldalakon is!

Ne maradj le semmiről...